2014. szeptember 22., hétfő

Sráckor (Boyhood) kritika



Sráckor


A Sráckor az a film, amit 12 éven keresztül forgattak, ezzel eleve bérelt helye van a mozitörténelemben. Ez is tökéletesen mutatja, hogy Richard Linklater rendező még mindig hisz a művészi szabadságban és nem a profitorientált, kommersz művek felé húz. Az efféle, végtelenül elhivatott direktorokból pedig nem csak Hollywoodban, hanem az egész világon is borzasztóan kevés van. A Sráckor persze nem a forgatási ideje miatt mestermű.


Történetről azért csak nagy vonalakban lehet beszélni, mert ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor a szó klasszikus értelmében vett sztori nincs. Egy fiú, Mason életét követjük nyomon öt éves korától egészen az érettségiig. Ez olyan mintha egy dokumentumfilmet néznénk, amiben semmiféle hatásvadászat vagy sallang nincs. A néző pedig okkal teheti fel a kérdést: ebben mi az izgalmas? A válasz egyszerű. Az élet. 12 év borzasztóan hosszú idő, mégis elrepül, Mason pedig a szemünk láttára nő fel, ami elképesztően egyedi és szinte leírhatatlan élményt nyújt. Ez a fiú semmiben sem különbözik tőlünk, roppant könnyű azonosulni vele, még akkor is, ha épp nem azonos a stílusunk. Ez azért lehetséges, mert amiket a filmben látunk, azok kis túlzással mind megtörténtek már velünk is. Családi perpatvarok, az első sör, az első szerelem, önmagunk keresése, a változás kezelése. A Sráckor mindezt végtelen természetességgel mutatja be, autentikus módon, ami olyan atmoszférát kölcsönöz a filmnek, hogy szinte eggyé válunk vele. Linklater azonban nem hím soviniszta és nem felszíneskedik. Tény, hogy Mason a főszereplő, de a cselekmény tökéletesen átélhető egy nőnek is, némi empátiával. Ezen felül a főhős nővére és főleg édesanyja szintén roppant komplex karakterek és nagy szerepet kapnak a filmben, azaz Mason életében.

Az egyetlen aggályom a film hossza miatt volt, ugyanis a játékidő 165 perc, ami valljuk be nem kevés. Kezdetben kicsit nehéz is volt ráhangolódni, nem voltam biztos benne, hogy működni fog ez a felnövés-történet több mint két és fél órán keresztül. Linklater azonban nagyon hamar elhessegette a rossz gondolataimat és mesterien varázsol elénk egy csodálatos, mégis hétköznapi történetet. Persze 165 perc, az 165 perc, amit a vége felé már megérez az ember, de szó nincs róla, hogy a Sráckor unalmas lenne. Tökéletes ütemben adagolják a drámát, a cselekmény tele van habkönnyű humorral, a dialógusok egyszerűek, de rengeteg emlékezetes és idézhető párbeszédet hallunk. Hiába csak egy átlagos fiú életének egy rövid szakaszát látjuk, a film annyira koherens, hogy miután kinyújtóztattam a végtagjaimat, újra nézném Mason következő 12 évét. 


Ellar Coltrane remekül játszik, ami azért kifejezetten súlyos, mert ez a srác a szemünk láttára nő fel. Hiába adja kvázi magát, mégis remekül átjönnek az érzelmei, a vívódása, a személyiségének változásai. Patricia Arquette és Ethan Hawke a két legnagyobb név, természetesen hozzák is, amit elvárunk, Arquette szuper anya, Hawke pedig laza apa. Kár lenne elmenni a zene mellett, ami szintén szuper, nagyon szépen olvadnak egybe a dalbetétek a képsorokkal.


Linklater megcsinálta. Örökre beírta magát a filmtörténelembe, de ha elvonatkoztatunk a technikai részletektől, a Sráckor akkor is megállja a helyét és egyedülálló élményt ad. Természetesen csak egy bizonyos kor felett működik a film, kell hozzá egyfajta mentális illetve szellemi érettség, de azt hiszem nyugodt szívvel ajánlható mindenkinek Mason története. Szórakoztató, inspiráló és azon kevés alkotások egyike, melyek képesek befolyásolni az életünket. Ezt pedig nagyon kevesen tudják elérni, de Richard Linklater köztük van!

Összegzés:

Színészek: 10/8
Zene: 10/9
Kategórián belül: 10/10

Végítélet: 91%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése