A törvény nevében
(True Detective)
Az idei év slágersorozata véget
ért. Egy olyan történetet zártak le, ami nem volt különösebben egyedi, más
sorozatok kézjegyét is magán viselte, mégis ott és annyi változtatást eszközölt,
hogy kitűnjön a tömegből. A TD pedig sok szempontból különleges volt. Ha pedig
lesz folytatás (márpedig brutálisan erős nézettség erről árulkodik), akkor léc
piszok magasan van.
Az alapsztori egy rituális
gyilkosság köré épül, aminek megoldásával Rust és Hart rendőröket bízzák meg. A
cselekmény alapja ennyi, de a nyomozás 17 évet ölel fel, 8 epizódon keresztül,
amiben bőven van változatosság. Kezdésnek ott az időben ugrálás. A 3 fő szál
95-ben, 2002-ben és 2012-ben játszódik. A két rendőr rengeteg megpróbáltatáson
megy keresztül, olyan dolgok kerülnek nyilvánosságra, amik túlmutatnak a
hatáskörükön és így tovább. Ezek elsőre sablonosnak és elnagyoltnak tűnnek, de
megnyugtatok mindenkit, a TD sikeressége a részletekben rejlik.
A nyomozás kulisszáiba is betekintést
nyerünk, ami engem speciel megvett kilóra. A több szálon futó cselekmény is
olyan arányban rántja le a leplet a háttérben mozgó alakokról, hogy az ütemmel
ne legyen gond. A legnagyobb aduász azonban nem más, mint Rust karaktere.
Szélsőséges, különc megszállott, aki tudja magáról, hogy hatalmas agy, de
szarik mindenkire, és csak azért teszi, amit, mert azzal áltatja magát, hogy
van értelme. Az ő áhítata, kicsit szociopatasága borzasztóan kell ide, annyira
sodró lendülettel ruházza fel a sorozatot, hogy azt öröm nézni. Hart a józanabb
világibb rendőr, családdal, átlagos problémákkal és igényszinttel. Az ő
asszisztálása és segítsége azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy Rust elérje azt,
amit akar.
Sokan felhozták a TD kapcsolatát
a Twin Peaks-szel. Ebben van valami, már csak a két főhős személyisége közti
eltérés miatt is, de a két széria hangulata is úgy kebelezi be az embert, hogy
még utána sem ereszti sokáig. Mondjuk ez utóbbi atmoszférája utánozhatatlan,
azt a szintet nagyjából lehetetlen überelni, a TD mégis olykor eléri azt
katatón katarzist, amiről beszéltem.
Ezt a bizonyos érzést olyan
dolgokkal idézi elő, mint például a világszemlélet. A TD szerint egy végtelenül
elbaszott világban élünk, ahol a jövő elszalad mellettünk és leéljük úgy az
életünket, hogy az egésznek semmi értelme nem volt. Erre pedig Rust emlékeztet
is minket lépten-nyomon. Én mégis csípem a stílusát, mert bőven van igazság
ebben a depresszív attitűdben. Az pedig már csak a pláne az egészben, hogy a
záró epizódban mindennek ellentmond, amikor a fény és a sötétség harcáról
beszélgetnek Harttal. A TD mellőzi az
akciót, az egész évadban kvázi egy tűzharcot látunk, de az olyan, hogy utána az
államat a padlón hagytam. Intenzív, sallangmentes, kemény és annyira vérprofi,
ahogy azt csak a legnagyobbak tudják.
Mindenki agyba-főbe ajnározza
Matthew McConaughey-t, én is éltettem már milliószor, most ettől eltekintenék,
de maradjunk annyiban, hogy abban az Oscar-díjban nagy szerepe volt Rust
karakterének is. Woody Harrelson szintén kiváló, rég nem volt olyan jó páros a
TV-ben, mint az övék. Női fronton Michelle Monaghant kell kiemelni, valamint
mondjunk köszönetet a sorozatnak, amiért megmutatták, hogy mennyire brutálisan
jó teste van Alexandra Daddarionak.
Velős párbeszédek, vérbeli krimi
hangulat, változatos nyomozás, piszok jó karakterek és csontig hatolóan erős
atmoszféra a fő jellemzői a TD-nek. Mint fentebb említettem, nem az
alapszituáció egyediségével fogja megnyerni az embereket, hanem azzal, hogy
részletes, precíz, okos és különleges. Mert a fény és a sötétség harcát régóta
nem láttuk ennyire magával ragadóan megnyilvánulni. 10/9,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése