Michael
A pedofília mindig is kényes téma
volt a filmesek körében. Nehéz róla beszélni, szavakkal, képekkel egyaránt.
Ettől függetlenül vannak remek alkotások a műfajban, gondoljunk csak a
Vadászatra, a Cukorfalatra vagy akár a Pokoli leckére. Mai alanyunk egy 2011-es
osztrák film, ami a maga minimalista eszköztárával tökéletesen sokkol.
Michael egyszerű ember. Egyedül
él, egy irodában dolgozik, ritkán jár el otthonról. Ez leginkább azért van,
mert a pincéjében egy gyereket tart fogva. A fogságot azonban ne láncra verve,
barbár körülmények közt képzeljük el. A kisfiúnak szobája van, a túléléshez
szükséges elemekkel, nézhet TV-t, olvashat és így tovább. Kettejük kapcsolata
olyan, mintha apát és fiát látnánk. Azzal a különbséggel, hogy a címszereplő
időnként megerőszakolja a gyereket…
A minimalista jelzőt nem ok
nélkül használtam. A filmben a tényleges cselekményt pár szóban össze lehet
foglalni. Lényegében végig Michaelt látjuk, ahogy a napi teendőit végzi. Főz,
takarít, dolgozik, és persze néha lenéz a pincébe. Az apa-fiú kapcsolat sem
véletlenül lett említve, a főhős nem csak kihasználja, gondoskodik is a
gyerekről. Ha beteg, ápolja, ajándékokat vesz neki, főz rá. Felejtsük el a
torture-pornt, itt nincsenek hatásvadász nagyjelenetek, ez a nyers valóság, ami
lehet, hogy sokkal unalmasabb a vártnál, mégis borzasztóan ijesztő tud lenni.
Legfőképp azért, mert a Michaelek köztünk élnek és nincs az az isten, hogy
bárki is kiszúrja, hiszen teljesen normálisan viselkednek.
Természetesen egyes döntésekbe
bele lehet kötni, mondván a gyerek miért nem próbál szökni, amikor alkalma van
rá! Ezt indokolhatjuk félelemmel vagy megszokással is, elvégre a történet nem
akkor kezdődik, amikor a címszereplő foglyul ejti a gyereket. Sőt biztosak
lehetünk benne, hogy a fiú már nagyon régóta rabságban él. Az utolsó harmadban
aztán jön a mindent felborító esemény, amire lehetett számítani, mégis
villámcsapásként ér minket. A zárásról nem is beszélve! A filmre jellemzők a
hirtelen vágások, akad, hogy egy jelenetet a kellős közepén vágnak meg,
lényegtelen, hogy éppen beszél-e épp valaki vagy sem. Ilyen gyorsasággal zárják
le történetünket is, ami abszolút kiszámítható mégis maximálisan eléri a célját
és enyhe katatón állapotot idéz elő.
Michael Fuith tökéletes választás
volt a szerepre, ellenszenves és simán rásüthetjük a pedofil jelzőt, igazi
unszimpatikus figura manírok nélkül. A gyerekszínész, David Rauchenberger
korrekt, nem játssza túl a szerepét.
A Michael úgy beszél a
pedofíliáról, hogy az természetesnek hasson, ami hatalmas bravúr. A félelmetes
az egészben, hogy az egyszerűsége ellenére is remekül működik, a hangulata
iszonyú nyomasztó és feszült. A minimalista eszközök miatt valószínűleg sokan
unni fogják, pedig nincs benne üresjárat. A realizmus természetesen a tempó
rovására megy, de egy ilyen kaliberű filmnél ez nem nagy ár.
Összegzés:
Színészek: 10/7
Zene: 10/7
Kategórián belül: 10/8
Végítélet: 73%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése