2013. március 28., csütörtök

Men in Black – Sötét zsaruk 3.


Sosem voltam Men in Black fan. Az első rész elment, a második erősen felejtős volt, a harmadiktól szintén valami kis agykikapcsolást vártam.
Vadállat Boris, akit K 40 éve likvidált, visszatér a földre, hogy revansot vegyen. Visszautazik az időben, hogy megölje K-t és sikerrel is jár. J-nek nincs más választása, neki is utaznia kell az időben, hogy megmentse a társát és vele együtt a bolygót. Tiszta Terminátor!
Az a nagy helyzet, hogy a Men in Black 3 tökéletesen működik popcornmoziként. Illetve lehet, hogy azért látom így, mert nem sokat vártam tőle, de kellemes csalódást nyújtott. A történet szódával elmegy, a főbb karaktereket ismerjük, az akciók látványosak és még néhány működő poén is akad (bár ebből sajnos nincs sok). Még csavarokat is kapunk, amik bár nem feltétlenül szükségesek, legalább változatosabbá teszik a cselekményt. Vannak hibái, lazán bele lehet kötni, de egyszer mindenképp érdemes megnézni, mivel képes lekötni és kifejezetten szórakoztató. Végítélet: 66%
griffel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése