Korcs szerelmek
(Amores Perros)
A
szerelem sokszor reménytelen, az őrületbe kerget és egy komplett
szívás. Azon kívül a világ legcsodálatosabb érzése, de ez a film nem
igazán arról szól. Alejandro González Iñárritu első (!!!) filmjében
fontos szerepe van ennek az érzelemnek, de jóval mélyebb bugyrokba
jutunk el a Korcs szerelmek nézése közben.
Octavio
szerelmes a bátyja feleségébe és meg akar szökni vele. Mivel nincs
pénze, benevezi a kutyáját az illegális viadalokra és jól megszedi
magát. Persze aki botcsinálta bűnözővé válik, számoljon a
következményekkel. Daniel elhagyja a családját egy gyönyörű modellért.
Összeköltöznek, de a sors csúnya pofont ad mindkettejüknek. Az öreg,
szakállas csöves, egykor gerillaként harcolt, húsz évig senyvedt
börtönben, ma bérgyilkosként keresi a kenyerét. Fellángol benne az
emberség szikrája és látni szeretné a rég elhagyott családját.
Ez a 3 történet a Korcs szerelmek alapja. Egy baleset következtében a szálak összefutnak,
de azon nyomban mindenki halad is tovább a saját útján. A
Ponyvaregényes történetmesélés következtében itt-ott ugrálunk az időben,
kapunk egy kis szeletet a többi karakter életéből, de a három fontos
szegmens könnyen elkülöníthető. Octavio meséje talán a legeseménydúsabb és egyben a legbrutálisabb is.
A mexikói utca mocska olyan természetesnek hat, hogy az ember
szabályosan rosszul érzi magát tőle. Erre rátesz egy lapáttal a
könyörtelen kutyaviadalok látványa, ami szintén nem egy leányálom.
Danielék tökéletesnek hitt kapcsolata egyértelműen a film gyenge pontja,
mondom ezt úgy, hogy ezen periódusban sem unatkoztam egy percre sem.
Bőven van benne feszültség és itt derül ki miként viselkedik az ember
kényszerhelyzetben. A csöves sztorija talán a legmegindítóbb, de a legemberibb mindenképp. Az életből kiábrándult embergyűlölő, aki a kutyáival érti meg a legjobban magát.
A
karakterek nem a legszerethetőbbek. Az aktuális helyzetükben
mindegyiküknek igaza van, mégis dönthettek volna máshogy és akkor talán
nem tartanának ott, ahol. A tanulság annyi, hogy az élet nem mindig maga
a tökély, élni viszont kell. Túl kell élni bármi is legyen, az pedig a
legkevesebb, hogy jó mélyen magunkba nézünk. Közhely, de ez van.
Rég találkoztam olyan filmmel, ami a majd két és fél órás hossza ellenére is ennyire lekössön.
Minimális az üresjáratok száma, nem untat, végig pörög és rengeteg
energia van benne. Az efféle bravúrra csak kevesen képesek, Iñárritu
pedig az első filmjében megmutatja miként kell ezt! Mindhárom történet
korrektül le van zárva, ugyanakkor mégis tovább lehet rajtuk
filozofálni. Nem egy vasárnap délelőtti matiné na!
A
színészek sallangmentesen őszintén, mindenféle ripacskodás nélkül
játszanak, nem jelent gondot, hogy elhiggyük, amit látunk, valóság
(holott nem az). A zenék szintén remekül illenek az összképbe,
megfejelve az alapjáraton is kőkemény hangulatot.
A
Korcs szerelmek egy hihetetlenül összetett, jól felépített, feszült és
„szórakoztató” utazásra invitálja a nézőt, mely során bejárhatjuk a
mexikói utcák poklát, a gazdagság gyönyörét és megtapasztalhatjuk, hogy
az életben minden egyes apró döntésnek következménye van. Olykor
nagyobb, mint hinnénk.
Összegzés:
Színészek: 10/8
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/9
Végítélet: 84%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése