Enter the Void
Gaspar
Noé a kegyetlenül kiváló Visszafordíthatatlannal hívta fel magára a
figyelmet, de aki olvasott vele készített interjúkat tudja, hogy nem
kicsit perverz és beteg a fazon, mégis van stílusa és szimpatikus
figura. A 2009-es Enter the Void méltán illik a filmográfiájába, nem egy
könnyen emészthető alkotásról van szó, maga az ötlet is akkor pattant
ki Noé fejéből, amikor kipróbálta a pszichedelikus gombát. Ez meglátszik
a végeredményen is.
Oscar
és húga Tokióban élnek. A lány egy clubban táncol, míg a fiú
drogdílerként keresi a mindennapi betevőt. Egy „tranzakció” alkalmával a
rendőrök rajtaütnek Oscaron és megölik. A srác kiszáll a testéből,
lepereg előtte az élete és szellemként repül a város felett, kutakodva a
szerettei után.
Noé filmje több szempontból is érdekes. Először is: végig Oscar szemszögéből látjuk az eseményeket és ezt szó szerint kell érteni.
Egy kivétel van, amikor újraéli az életét, akkor a háta mögött suhan a
kamera. Nekem speciel tetszett ez a megvalósítás, de aki látta a
Visszafordíthatatlant tudja, hogy Noé szereti az extrém
kamerakezelést/mozgást (ez mondjuk nem mindig előny). A másik érdekes
téma maga az élet, a halál szemén keresztül. Az Enter the Void elején Oscar és a haverja beszélgetnek a Tibeti halottaskönyvről,
aminek a lényege, hogy miután meghaltál, a lelked elhagyja a tested és
egészen addig kószál az emberek közt, míg új testet nem találva újjá nem
születsz. Ez egy végtelen körforgás, ezt éli át Oscar is. A cselekmény
kétharmadában felülről követjük a történéseket és bár Oscar nem képes
kommunikálni az élő világgal, nem képes befolyásolni a sorsokat, tudjuk
mikor változnak az érzelmei.
Nagyon
nem könnyű végigülni az Enter the Void-ot, elvégre egy 160 perces
kőkemény trip a film. Ez pedig nem feltétlenül jelent jót. Noé olykor rémálomszerű képekkel operál, dark ambientes nyomasztó zenével fűszerezve, ami egy igazi bad trip
érzését kelti a nézőben. Ennek ellenére úgy érzem, hogy tökéletesen
szemlélteti a Halottaskönyv lényegét, melyet átültet a mai szextől és
drogoktól bűzlő romlott világba. A 2 óra 40 perc hosszú és nem mindig
kellemes, mégis úgy érzem, ha egy perccel is rövidebb lett volna, már
nem lenne teljes az élmény, nem ütött volna ekkorát.
Paz de la Huerta
leginkább azzal vált ismertté, hogy imád meztelenkedni a kamera előtt.
Nem tartom nagy színésznőnek, itt sem taglózott le, ellenben ismét
tetőtől talpig levetkőzi gátlásait. Nathaniel Brown sem alkot
maradandót, bár elég reálisan adja a full betépett srácot.
Közel
sem ajánlható mindenkinek az Enter the Void. Bennem is egyfajta
kettősség küzd, és még jó sokáig fogok rágódni rajta, de egy biztos: nem
tudom nem szeretni a filmet. Borzasztó erő lakozik benne, brutális
hangulata van és a kivitelezés is pazar. Noé szeret öncélú dolgokat a
vászonra festeni, de a fülledt erotikán és drogozáson kívül ott van az
alapanyag, ami gondolkodásra serkent. Az Enter the Void egy olyan trip,
amit jódarabig nem felejtünk el!
Összegzés:
Színészek: 10/6
Zene: 10/7
Kategórián belül: 10/7,5
Végítélet: 73%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése