Annie Hall
Nem
vagyok Woody Allen rajongó, de szeretem az öreg stílusát és kár lenne
tagadni, hogy a jó Woody egy zseni. Most elevenítsük fel egy
klasszikusát, az Annie Hallt.
Alvy
és Annie együtt jártak, de szakítottak. Alvy a film elején felvázolja a
véleményét az életről, megosztja velünk a filozófiáját. Utána bemutatja
milyen is volt, amikor még együtt volt Annie-vel, illetve választ
szeretne kapni arra az egyszerű kérdésre: hol csesztük el?
A
komplett cselekmény egy flashback, ami egy különc szerelmi szálat mesél
el. Minden állomás jól elkülöníthető, de válaszokat még így is nehéz
találni. Amikor elterveztem, hogy megnézem a filmet, arra számítottam,
hogy néhányszor mosolygok, de lényegében egy gondolkodós romantikus
mozit fogok látni. Hatalmasat tévedtem. Miben? Konkrétan végigröhögtem az Annie Hallt.
Allen zsigerből olyan szövegeket ereszt meg minden második percben,
hogy az ember a legrosszabb esetben is elmosolyogja magát. A poénok
legtöbbje azonban tényleg kacagtató, konkrétan 3-4 olyan rész is volt ahol meg kellett állítanom a filmet, mert rám jött a röhögőgörcs.
Az egészben pedig az a legszebb, hogy mindezt intellektuális köntösben,
közhelymentesen és mindig aktuális mondanivalóval együtt kapjuk. Allen
úgy sziporkázik, mintha nem is színészkedne, hanem végig improvizálná a filmet.
Egyszerűen zseniális. Nem szeretnék mélyebben belemenni, esetleg lelőni
a poénokat, úgyhogy be is fejezném a mondandóm. Aki még nem tette,
nézze meg, sürgősen. Eredeti hanggal sem rossz, de Kern András
szinkronja egyszerűen fergeteges. Akárcsak a film!
Összegzés:
Színészek: 10/9
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/10
Végítélet: 93%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése