Drive – Gázt!
(Drive)
Sokan
az év legjobbjának, mások pocsék művészi köntösbe bújtatott
akciófilmnek látják a Drive-ot. Nagyon vártam, már Cannes óta, attól
kezdve pedig a körülötte levő hype is erősödött, az elvárások nőttek.
Kicsit tartottam is tőle, hogy csalódást fog okozni. Nicolas Winding
Refn azonban kiváló érzékkel vezényelte le ezt a vérmocskos mégis
romantikus és érzelmes történetet.
Hősünk
névtelen, egyszerűen ő Driver. Nappal kaszkadőrként dolgozik, éjjel
pedig bűnözőknek sofőrjeként üti el az időt. Nem él társasági életet,
erősen antiszociális, az adrenalin élteti. Egyetlen barátja Shannon,
akivel egy garázst vezetnek. Driver sivár életébe tündöklő napsugárként
villan be szomszédja Irene és annak kisfia. Hősünk megismerkedik a
szeretet, kötődés fogalmával, ám amikor Irene férje kiszabadul a
börtönből, Driver elkövet egy hibát. Segít a bajban levő férfinak. Ez
innentől pedig a nagyok játszmája, ami lehet, hogy túl nagy falat neki.
Maga a sztori egyszerű, nincs túlbonyolítva, amolyan klasszikus névtelen hőstörténetet láthatunk.
A zseniálisan feszült nyitójelenet után kötelezőszerűen megismerjük
Driver hétköznapjait. A változás akkor következik be, amikor belép a
képbe Irene. A főhős élete megváltozik, boldog és élvezi minden percét a
létnek. Az első fél óra, negyven perc ebben a periódusban zajlik, így
okkal merülhet fel a kérdés, hogy ez így nem vontatott-e? Egyáltalán nem, sőt. Magával ragadó és hihetetlenül hangulatos, miként szól a zene, hőseink pedig mintha egy álomszerű tündérmesébe csöppentek volna,
aminek minden perce ajándék. A mélypont azonban nem várat magára és
Irene férjének szabadulása visszájára fordítja az addigi helyzetet. A
fény helyét sötétség váltja fel, a boldogság kihal, helyére düh és komorság kerül.
Sok hangsúlyos karakter van a filmben, de egyértelműen Driver az, aki a
középpontban van. Teljes átváltozáson megy át a bő másfél órás játékidő
alatt. Kezdetben szófukar, higgadt sofőr, majd gondoskodó kedves szomszéd, hogy aztán manifesztálódjon egy céltudatos kíméletlen pszichopatában.
A feszültséget tapintani lehet, az autós jelenetek profin szuperálnak.
Refn most sem köt kompromisszumot, a Drive sallangmentesen ábrázolja az
erőszakot, teljesen szükségszerűen, nyersen, a maga brutális valójában.
Nincsenek felesleges dialógusok, nincs felesleges dráma vagy giccs. A cselekmény egyszerű, feszült,
mellőz bármiféle felesleges mozzanatot, Refn elképesztően intuitív
snittekben tárja elénk a látnivalót. A zárás kicsit hirtelen következik
be, de ez is csak arról ad tanúbizonyságot, hogy a Drive egy másodpercig
sem beszél mellé!
Ryan Gosling
a sokszor látott „érzelmes faarccal” játssza karakterét hibátlanul.
Érezni lehet rajta, hogy mit él át, zseniálisan azonosult a jellemével
(ismét). Carey Mulligan a lány, akiért megváltozunk, erre a szerepre
pedig tökéletes volt a babaarcú színésznő. Albert Brooks játékát érdemes
kiemelni még, kiváló rosszfiú, olyan ember, akivel senki nem húzna
ujjat.
Mint
említettem, kicsit tartottam, hogy nem felel meg a nagy elvárásoknak,
végül minden várakozásomat felülmúlta a Drive. Az operatőri munka, a
színvilág és a zseniális hangulat mellett a tökéletes zeneválasztást is dicséret illeti.
Mind a betétdalok, mind a komponált muzsikák előtt le a kalappal
(örömmel hallgattam a Social Network nyitódallamát is). Egyszerre hozza
vissza a régi klasszikus hőstörténetek mítoszát, ugyanakkor elképesztően modern, érzelmes, erőszakos és addiktív.
Mindenkinek ajánlom, aki egy kicsit szomjazik valami újra, mert Nicolas
Winding Refn megint megcsinálta! „Real human being and a Real hero!”
Összegzés:
Színészek: 10/8,5
Zene: 10/9,5
Kategórián belül: 10/10
Végítélet: 92%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése