2013. március 29., péntek

Az utolsó műszak
(End of Watch)


A jelvény mögött a szívem akár a tiéd. Vérzek, gondolkodom, szeretek, és igen, meghalhatok.”
David Ayert lassan kikiálthatjuk a „zsarufilmek” atyjának. Hogy miért? Többek közt ő írta a Kiképzést és a SWATot, emellett ő rendezte Az utca királyait. A fent említett három alkotásból csak egy kiemelkedően jó (Kiképzés), de Ayer megmaradt a zsánernél és végre beérett a munkája. Ezúttal a rendezés mellett ő írta Az utolsó műszakot és bizony megmutatta, hogy kell ezt csinálni!

Brian és Mike fiatal rendőrök az LAPD-nél. A leglepukkantabb körzet az övék, így a melójuk sem merül ki annyiban, hogy igazoltatniuk kell egy piroson áthajtó sofőrt. Élvezik amit csinálnak, szeretnek hősködni, de nem azért teszik, hogy mindenki őket ünnepelje, egyszerűen csak ők a törvény! Az alapjáraton sem csendes hétköznapok akkor dobódnak fel igazán, amikor a srácok belenyúlnak a méhkasba: elkezdenek szimatolni a kartell háza táján. A rosszarcú és találó nevű Big Evil viszont nem nézi ezt jó szemmel.
dolog van

Ayer mondhatni tökélyre fejlesztette azon képességét, hogy megmutassa milyen is egy „zsarufilm”. Ismerünk egy bizonyos zsánert, amik többé-kevésbé itt is mérvadóak, de ennyire aprólékosan és részletesen még soha nem nyertünk bebocsájtást a rend éber őreinek világába. Vonatkoztassunk el a sztereotípiáktól és az itthoni dolgoktól, az, az élet, amit Az utolsó műszak bemutat, egészen más. A legfurcsább az egészben, hogy mindezt végtelenül reálisan és hihetően prezentálja. Erre rátesz egy lapáttal a found footage stílus, ami bár nem az egész filmre hat ki, mégis hatásosnak bizonyult. A szokásos kamerarángás természetesen fel-feltűnik, de az operatőri munkára nem lehet panasz. Az utolsó műszak egyik legnagyobb erénye, hogy kemény, kíméletlen, mégis szerethető és emberi figuráknak állítja be a rendőröket. A cselekmény nagyon ügyesen lavírozik a szolgálati és a magánéleti periódusok között. Ez utóbbi tényezők rengeteget segítenek abban, hogy kialakuljon egyfajta érzelem, kötődés a karakterek és a néző közt. Elhisszük, hogy ők is emberek, akik hibáznak, akiknek problémáik vannak, akik igyekszenek élvezni az életet, annyi különbséggel, hogy nekik kicsit másmilyen a munkájuk. A legnagyobb bravúr mégis az, hogy a néző legyen bármennyire is negatív véleménnyel a rendőrökről, Az utolsó műszak meggyőz minket az ellenkezőjéről. Ha csak egy icipici mértékben is, de meggyőz.
A film kemény oldala is jelesre vizsgázik. Az akciójelenetek feszesek, őszinték és sallangmentesek. A nyelvezet szintén hűen adja vissza a gettó világát, megkockáztatom Ayer műve megdöntötte az egy filmben hallható „fuckok” rekordját. Az utolsó műszak egyszerűen magával rántja az embert, de Ayer nem elégedett meg ennyivel: a végére kapunk egy olyan érzelmileg túltelített, ugyanakkor zseniális zárást, hogy az garantált bambulásra késztet. A rendező úr ezt nagyon összerakta!
buli van

Jake Gyllenhaal régóta, konkrétan a Donnie Darko óta szimpatikus színész. Remekel itt is, kemény, érzelmes, emberi. Michael Pena méltó partnere, tökéletesen működik a kettejük közt levő kapocs!

Annak ellenére, hogy csupa szépet-jót lehetett hallani David Ayer alkotásáról, mégis az év egyik legkellemesebb meglepetéseként tekintek vissza rá. Szinte a semmiből érkezett és bizony kőkeményen odavág. Őszinte, magával ragadó film a hétköznapok hőseiről, borzasztó erős hangulattal és végtelenül szórakoztató összképpel. Kellően vicces, kellően drámai, kellően reális. „Na gyerünk, üldözzünk bűnt vagy ilyesmi!

Összegzés:

Színészek: 10/8
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/8,5

Végítélet: 82%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése