Az utolsó műszak
(End of Watch)
„A jelvény mögött a szívem akár a tiéd. Vérzek, gondolkodom, szeretek, és igen, meghalhatok.”
David
Ayert lassan kikiálthatjuk a „zsarufilmek” atyjának. Hogy miért? Többek
közt ő írta a Kiképzést és a SWATot, emellett ő rendezte Az utca
királyait. A fent említett három alkotásból csak egy kiemelkedően jó
(Kiképzés), de Ayer megmaradt a zsánernél és végre beérett a munkája.
Ezúttal a rendezés mellett ő írta Az utolsó műszakot és bizony
megmutatta, hogy kell ezt csinálni!
Brian
és Mike fiatal rendőrök az LAPD-nél. A leglepukkantabb körzet az övék,
így a melójuk sem merül ki annyiban, hogy igazoltatniuk kell egy piroson
áthajtó sofőrt. Élvezik amit csinálnak, szeretnek hősködni, de nem
azért teszik, hogy mindenki őket ünnepelje, egyszerűen csak ők a
törvény! Az alapjáraton sem csendes hétköznapok akkor dobódnak fel
igazán, amikor a srácok belenyúlnak a méhkasba: elkezdenek szimatolni a
kartell háza táján. A rosszarcú és találó nevű Big Evil viszont nem nézi
ezt jó szemmel.
Ayer
mondhatni tökélyre fejlesztette azon képességét, hogy megmutassa milyen
is egy „zsarufilm”. Ismerünk egy bizonyos zsánert, amik többé-kevésbé
itt is mérvadóak, de ennyire aprólékosan és részletesen még soha nem
nyertünk bebocsájtást a rend éber őreinek világába. Vonatkoztassunk el a sztereotípiáktól és az itthoni dolgoktól,
az, az élet, amit Az utolsó műszak bemutat, egészen más. A legfurcsább
az egészben, hogy mindezt végtelenül reálisan és hihetően prezentálja.
Erre rátesz egy lapáttal a found footage stílus, ami bár nem az egész
filmre hat ki, mégis hatásosnak bizonyult. A szokásos kamerarángás
természetesen fel-feltűnik, de az operatőri munkára nem lehet panasz. Az
utolsó műszak egyik legnagyobb erénye, hogy kemény, kíméletlen, mégis szerethető és emberi figuráknak állítja be a rendőröket.
A cselekmény nagyon ügyesen lavírozik a szolgálati és a magánéleti
periódusok között. Ez utóbbi tényezők rengeteget segítenek abban, hogy
kialakuljon egyfajta érzelem, kötődés a karakterek és a néző közt.
Elhisszük, hogy ők is emberek, akik hibáznak, akiknek problémáik vannak,
akik igyekszenek élvezni az életet, annyi különbséggel, hogy nekik
kicsit másmilyen a munkájuk. A legnagyobb bravúr mégis az, hogy a néző
legyen bármennyire is negatív véleménnyel a rendőrökről, Az utolsó
műszak meggyőz minket az ellenkezőjéről. Ha csak egy icipici mértékben
is, de meggyőz.
A film kemény oldala is jelesre vizsgázik. Az akciójelenetek feszesek, őszinték
és sallangmentesek. A nyelvezet szintén hűen adja vissza a gettó
világát, megkockáztatom Ayer műve megdöntötte az egy filmben hallható
„fuckok” rekordját. Az utolsó műszak egyszerűen magával rántja az
embert, de Ayer nem elégedett meg ennyivel: a végére kapunk egy olyan érzelmileg túltelített, ugyanakkor zseniális zárást, hogy az garantált bambulásra késztet. A rendező úr ezt nagyon összerakta!
Jake Gyllenhaal
régóta, konkrétan a Donnie Darko óta szimpatikus színész. Remekel itt
is, kemény, érzelmes, emberi. Michael Pena méltó partnere, tökéletesen
működik a kettejük közt levő kapocs!
Annak
ellenére, hogy csupa szépet-jót lehetett hallani David Ayer
alkotásáról, mégis az év egyik legkellemesebb meglepetéseként tekintek
vissza rá. Szinte a semmiből érkezett és bizony kőkeményen odavág.
Őszinte, magával ragadó film a hétköznapok hőseiről, borzasztó erős
hangulattal és végtelenül szórakoztató összképpel. Kellően vicces,
kellően drámai, kellően reális. „Na gyerünk, üldözzünk bűnt vagy ilyesmi!”
Összegzés:
Színészek: 10/8
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/8,5
Végítélet: 82%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése