Filmfreak blog

Az argo-akció

Ben Affleck rendezővé avanzsálása hosszú idő után az egyik legjobb dolog, ami Hollywooddal történt. A kiváló Hideg nyomon és a szintén pazar Tolvajok városa után ezúttal kiléptünk Boston mocskából és nemzetközi vizekre eveztünk. Az Argo ráadásul igaz történeten alapszik, amitől nem lesz jobb a film, de mégis ad neki egyfajta pluszt.

Az 1979-es év végén az iráni forradalmárok megrohamozták az USA iráni nagykövetségét, követelve egykori diktátoruk kiadatását. Mivel ez nem történt meg, az épületben levő nagyjából hatvan embert túszul ejtették. Hat diplomata még időben el tudta hagyni a helyszínt és a kanadai követségen kaptak menedéket. Tony Mendez, a CIA ügynöke kezdetben csak tanácsadóként van jelen egy esetleges túszmentő akcióhoz, de aztán támad egy nagy jó-rossz ötlete.

Afflecknek határozottan jót tett, hogy kilépett a „házi” közegből és valami újjal próbálkozott. Nem mintha bármi baj lett volna az előző két filmjével, de nem árt a vérfrissítés. A rendező úr biztos kézzel végzi a munkáját, ott nyúl bele a dolgokba, úgy másítja meg a valóságot, hogy ne legyen szembeötlő és megmaradjon a realitás talaján. Az Argo lehetett volna sokminden és beleeshetett volna, a sokat akar, keveset fog csapdába. Affleck ad nekünk némi családi drámát, politikai konfliktust, feszültséget és egy kis álomgyári lazaságot, a hangsúly mégis annak a hat embernek a megmentésén van, akik a kanadai követségen ragadtak. Mesterien olvasztja be a többi elemet a cselekménybe (bár a családi szál kicsit felesleges), ezáltal még változatosabbá téve azt. A karakterek közül egyértelműen a két filmes viszi el a showt, minden jelenetük parádés. A túszok nem kifejezetten szerethetőek, mégis izgulunk értük, holott tudjuk mi lesz a sorsuk. Újabb nagy pacsi Afflecknek.

George Clooney producerként vette ki részét az Argo munkálataiból, ez pedig meg is látszik a végeredményen. Erős, ám meglepően fogyasztható mértékben kapjuk a politikát, enyhe fricskát kap az akkori (ami persze a maira is igaz) rendszer, ami szintén Clooney beleszólására enged következtetni. A két órás játékidő szépen elgaloppozik, és nem feledkezik meg arról sem, hogy humort csempésszen a nemzetközi konfliktusba. A már említett két filmes ontja magából a zseniális egysorosokat, amivel szépen be is szólnak Hollywoodnak. Itt az is kiderült, hogy Afflecknek van önkritikája is. Az utolsó fél órán lehet egyedül érezni, hogy meg akarták villantani a thriller vonalat. Itt lehet leginkább észrevenni, hogy ez egy film és nem a valóság. De kit érdekel, ha működik? Márpedig működik! Olyan feszültségzuhatagot zúdít ránk elemi erővel a film, hogy az alkarunkat lerágjuk, és ezt az sem befolyásolja, hogy ismerjük a végkifejletet. Újabb rendezői bravúr!

Affleck nem kifejezetten jó színész, ez pedig az Argoban is kiderül. Noha semmi gond nincs a játékával, mégis valamiféle karizma hiányzik a srácból. Maradjon csak a kamera másik oldalán, mert ott viszont ő az úr. Alan Arkin és John Goodman jutalomjátékát érdemes kiemelni, a két öreg róka nincs sokat a vásznon, de garantáltan viszik a prímet. A zenékről és a kivételesen korhű ábrázolásmódról is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, egyszerűen nem lehet belekötni.

Igen, Ben Affleck végképp bebizonyította, hogy zseniális rendező. Elképesztően precíz, gondosan nyúl minden apró részlethez és úgy készítette el a legújabb filmjét, hogy ezúttal nincs se csattanó (Hideg nyomon), se pörgős akciók (Tolvajok városa), ellenben van fojtogató feszültség, érzelmek és egy pazar ötlet. Izgalmas, szórakoztató, kellően humoros és annyira drámai, amennyire kell. Köszönjük szépen, jöhet a következő filmed Ben!

Összegzés:

Színészek: 10/7,5

Zene: 10/8,5

Kategórián belül: 10/8

Végítélet: 82%