2013. március 29., péntek

A 13. emelet



Mai alanyunk egy méltatlanul elfeledett, alacsonyabb költségvetésből tető alá hozott sci-fi/thriller, amit leginkább a Mátrixhoz (bár egy időben került ki a két film) lehet hasonlítani. Kár, hogy az efféle ötletes filmek eltűnnek a feledés homályában, pedig a mai filmpiacon nagy szükség lenne rájuk.
téged ismerlek

Douglas és Fuller egy szoftverfejlesztő cégnél dolgoznak, most épp egy olyan programon, ami egy másik világba, virtuális valóságba képes elrepíteni az embert. Fuller rájön valamire, de megosztani már nem tudja ezt társával, mivel megölik. A gyilkossággal Douglast gyanúsítják, aki rájön, hogy a válaszokat a másik világban kell keresnie.


A más virtuális világok kapcsán felfedezhető a Mátrix párhuzam, de badarság lenne összehasonlítani a két filmet, ugyanis erősen eltérnek egymástól. A 13. emelet története kiváló, tipikusan az a sztori, amiben az elején még fogalmunk nincs az alapkonfliktusról, ahogy halad előre a cselekmény úgy kapjuk az információkat ahhoz, hogy összeálljon a kép. Ez esetben egy aprólékosan összetett, csavaros sci-fi/thriller körvonalazódik, ami nem csak gondolkodásra serkent, de szórakoztat is. Senki ne számítson azonban látványorgiára, a 15 millió dolláros büdzsé erre nem ad lehetőséget, de a film még így is bőven kihasználja a lehetőségeit. Első benyomásra itt-ott kicsit zavaros lehet, de nem kell semmi érthetetlenre gondolni, aki használja az eszét és nem fél megmozgatni az agytekervényeit, annak tiszta lesz a kép. Nem véletlenül nyit a 13. emelet Descartes ismert idézetével „Gondolkodom, tehát vagyok”.

A remekül kivitelezett összkép azonban mégsem tökéletes. Egy-egy karakter viselkedése néhol túl ésszerűtlen és nincs minden részlet a helyén, ráadásul a cselekmény is tartalmaz néhány bosszantó logikai hibát.
világ

Ettől függetlenül a 13. emelet igazi ínyencség, amit, ha ma forgatnának le kicsit több pénzből, garantált siker lenne. Aki szereti az ötletes műveket, esetleg a sci-fit, mindazonáltal az izgalmakat sem veti meg, bátran merüljön bele ebbe a remek kis moziba!



Összegzés:


Színészek: 10/6

Zene: 10/7

Kategórián belül: 10/8


Végítélet: 77%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése