2012 legjobb filmjei (szerintem)
Természetesen
nem felejtettem el toplistát írni, amiben az év legjobbjait gyűjtöm
csokorba. Az tény, hogy bitang erős év áll mögöttünk és nem volt nehéz
kiválasztani a legjobbakat. A szelektálás azonban már keményebb dió, de
végül megszületett az eredmény. Kommentben természetesen jöhetnek a ti
kedvenceitek is!
A
tizedik helyezetten agyaltam a legtöbbet. Sok-sok nevező volt a posztra
(Csak a szél, TDKR, Ölni kíméletesen, A Hobbit, Rontó Ralph), végül
Wachowskiék és Tom Tykwer közös produkciója mellett tettem le a voksom.
Méghozzá azért, mert szükség van az ehhez hasonló sokatmondó és
változatos filmekre, amik egyszerre művésziek, de a kommersz elemeket is
pazarul felhasználják. A Felhőatlasz pedig egy varázslatos utazásban
részesíti a nézőt.
Ha
már a varázslatos utazásoknál járunk, a kilencedik helyezett sem éppen
piskóta. Amennyire tűnt nevetségesen giccsesnek, annyira üti fejbe az
embert, feltéve ha összeáll a kép. Ang Lee filmje a vallásról és a
hitről szól, de nem rág a szánkba semmit, egyszerűen csak elmesél egy
történetet. Hogy kinek mit, ad azt már embere válogatja, de pont ettől
annyira jó!
Joss
Whedon elhozta nekünk a geek paradicsomot. A Bosszúállók a tökéletes
popcornmozi! Látványorgia, amely vicces, akciódús és garantáltan
kielégíti a szuperhősök rajongóinak minden vágyát. Mert ha ez a csapat
elszabadul, akkor reszkess univerzum!
Ben
Affleck ezúttal nemzetközi vizekre evezett és maradéktalanul célba ért.
Az Argo egy szórakoztató, humoros, ugyanakkor feszült thriller, ami egy
hihetetlen, de igaz történeten alapul. No meg bemutatja milyen az,
amikor egy rossz ötlet jól sül el. Affleck végig kézben tartja a
dolgokat és nem hibázik. Várjuk a következő dobását!
Kicsit
nehezen hangolódtam rá, az elsőfilmes Ben Zeitlin alkotására, de ha
elkap, egy másodpercre sem ereszti az embert. Remek szimbolikával játszó
érzelembomba, egy zseniális gyerekszínésszel és mesés zenével. Nincs rá
jobb, szó, minthogy csodálatos!
A
helyenként zavaró dokumentarista kivitelezésmód ellenére is, Az utolsó
műszak az egyik (ha nem a) legjobb zsarufilm, ami valaha készült. Ebben
közrejátszik a két nagyszerű munkát végző színész (Gyllenhaal és Pena),
valamint az is, hogy a hétköznapok hőseit olyan részletesen mutatja be
David Ayer rendező, amire még nem volt példa. Hatásos és emberi!
Aki
nem tudja mit jelent a mindfuck, mint zsargon, annak elárulom, hogy a
Holy Motorsnál jobb példát keresve sem találhatnánk rá. Léos Carax
agymenését szokni kell, de ha vevők vagyunk az efféle mókára,
garantáltan élvezni fogjuk! Mindig tartogat meglepetéseket, nem ismer
kompromisszumot, és magába szippant!
Végtelenül
bájos, őszinte, olykor kemény és nagyon szerethető. A nézőt is
valósággal visszarepíti a gimis időkbe, amikor még mindenki a helyét
kereste, agyba-főbe a barátokkal lógott és így tovább. Előkerülnek a
tinifilmes sablonok, de a mű olyan erős karakterekkel és érzelmi
töltettel operál, hogy feledteti a hibáit. Nálam pedig egyből
kultstátuszba emelkedett.
Manapság
elég kevés gyerekfilm születik. Illetve pontosítok: kevés jó gyerekfilm
születik. Wes Anderson azonban gondolt egy merészet és készített egy
olyan művet mely nyugodtan szólhatna felnőttekről, így azonban sokkal
különlegesebb és természetesen egyedibb. Hihetetlen hangulatos,
zseniális szereplőgárdával bír, egyszerűen imádnivaló a két szerelmes
gyerkőc meséje.
Tarantino anno 2009-ben is bezsebelte nálam a „legjobb film” titulust, ez idén sincs másképp. Bár a Django közel sem a mester legjobbja, van benne annyi, hogy még így is messze kiemelkedjen az átlagból, sőt! A szokásos kiváló zenék, szuper karakterek, hol humoros, máskor kemény szövegek és a vérgőzös akciók teszik óriási élménnyé Tarantino moziját, ami abszolút passzol az életművébe. Nálam ő vitte a pálmát idén (azaz tavaly)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése