Holtodiglan
Nagyon rég álltam fel úgy a
székből film után, hogy egy ízeset káromkodtam. Itt ezt a lehető legjobb
értelemben kell venni, David Fincher végre ismét egy olyan csavaros krimit
rendezett, hogy a mozizni vágyók minden igényét kielégítse.
Nick egy nap arra ér haza, hogy a
felesége Amy, eltűnt. Az egész város kétségbeesetten keresni kezdi a nőt,
hatalmas médiafelhajtást kap az eset, mégis úgy tűnik, hogy a férjet nem
különösebben bántja a dolog. Ahogy telnek a napok, egyre sötétebb titkok
derülnek ki Nick és Amy kapcsolatáról.
A Holtodiglan talán legnagyobb
érdekessége, hogy sokféleképp elsülhetett volna. A film első fele egy
tündérmese, ami bár sejteti a tragédiát, mégis álomszerű. A gazdag, gyönyörű és
okos lány találkozik az egyszerű, de jó kiállású fiatalemberrel.
Összeházasodnak és boldogok. Aztán valami nagyon félre megy. Központba kerül a
pénz, a gyermekvállalás, a hűtlenség. Amy pedig eltűnik. Ebből az alapanyagból
egy végtelenül sötét, lélektani dráma is kisülhetett volna, ami az emberi kapcsolatokra
fókuszál. Egy olyan dráma, ami bemutatja, hogy hova fajulhat, ha két ember már
nem szereti, sőt gyűlöli egymást, de egy fedél alatt élnek. Fincher azonban nem
a szeretett volna lélekbúvár lenni, helyette a saját pályáján maradt, és egy
ördögien csavaros krimit készített. Ennek egyetlen hátránya, hogy a felvezetés
kissé mesterkéltnek hat. Hiába kapunk válaszokat, nem érződik a motiváció,
nincs meg az a kegyetlen düh, ami indokolná, hogy valaki ennyire drasztikus
tetteket hajtson végre.
Ezt leszámítva azonban a
Holtodiglan szinte tökéletes. Példának okáért nagyon kevés alkotás van, ami meg
meri lépni, hogy a film felénél központi karaktert vált. Konkrétan csak a
Psycho jut eszembe Hitchcocktól. A Holtodiglan persze nem csak ebben
különleges. Vészjóslóan nyomasztó hangulata ellenére kifejezetten sok benne a
fekete humor, ami kétségtelenül remekül áll a filmnek. A cselekmény végig
macska-egér játékot játszik a nézővel és az orránál fogva vezeti. Szó nincs
róla, hogy a filmben látható csavarok annyira kikövetkeztethetetlenek lennének,
de a sztori annyira szövevényes, sokrétű és összetett, hogy csak kapkodjuk a
fejünket. Ez azonban ahelyett, hogy zavarossá tenné az összképet, sokkal inkább
szórakoztatóvá teszi. Az utolsó harmad aztán még bevisz egy hatalmas gyomrost
és amellett, hogy hitelesen ábrázolja a média közvéleményre gyakorolt hatását,
elgondolkodtat a végkifejletet illetően.
Ben Affleck marha rég nem volt
ennyire szimpatikus és jó, de Rosamund Pike is élete alakítását nyújtja. Nem
csípem annyira ezt a nőt, de itt egyszerre tud szexi és félelmetes lenni. Le a
kalappal!
Fincher ismét megcsinálta. A
Holtodiglan mind a 145 perce precíz, remekül felépített és fordulatos. Úgy
képes szórakoztatni egy laikust, hogy közben az is meglássa benne az értéket,
aki olvasta a regényt. Ezt a fajta minőséget pedig nagyon kevesen tudják
szinten tartani a mai filmgyártásban. A Holtodiglan azonban kötelező látnivaló
és az ember lehetőleg a párjával nézze!
Összegzés:
Színészek: 10/8,5
Zene: 10/9
Kategórián belül: 10/9,5
Végítélet: 90%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése