2014. március 22., szombat

Pofázunk és végünk kritika



Pofázunk és végünk



Újabb buddy cop film látott napvilágot és most már minden nemű, etnikumú és méretű emberi lény tiszteletét tette a műfajban. A közelmúltban született hasonszőrű filmek közül egyértelműen a Két kaliber vitte a prímet, a Női szervek gyenge közepes alkotás volt, a mélypont azonban egyértelműen a Pofázunk és végünk. 


Ben zsaru akar lenni és egy Angie nevű lánnyal jár, akinek történetesen a James névre hallgató bátyja rendőr. A két srác nem bírja egymást, Ben viszont bizonyítani akar, így kap az alkalmon, amikor James felajánlja, hogy megmutatja neki milyen is az utca világa.


Nem akarom feleslegesen tépni a számat és többet írni a kelleténél, a filmet pár mondatban össze lehet foglalni. Akad néhány korrekt poénja, lehet mosolyogni és a hangulat is olykor elkap, de a Pofázunk és végünk ettől még gyenge film. Iszonyatosan sablonos, a lehetőségeit pedig piszkosul nem használta ki. Gondolok itt arra, hogy a rengeteg felesleges szájkarate helyett nagyobb teret adhattak volna például Ben kocka haverjainak. Nem, ehelyett minden egyes jelenetet végig pofáznak, de annyira semmitmondóan, hogy azon nevetni sem lehet. Ilyen szempontból nagyon is helytálló a magyar cím!
Kevin Hart egy ideig aranyos, de akkor is ripacs, egy hiperaktív szofosógép. Ice Cube keményen néz és köszöni szépen jól van. 


A Pofázunk és végünk nem nézhetetlen, nem pocsék, nem borzasztóan rossz film, csak kevés. Teljesen feleslegesen készült el, nincs benne az égvilágon semmi különleges. Néhány megmosolyogtató poén, kevés akció és rengeteg felesleges pofázás. Épp ezért nem is óhajtok több szót rá szánni,csak azt nem értem miért lett akkora siker ez és a Női szervek egyaránt...

Összegzés:

Színészek: 10/5
Zene: 10/6
Kategórián belül: 10/4,5

Végítélet: 51%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése