2013. június 2., vasárnap

Movie 43: Botrányfilm kritika



Movie 43: Botrányfilm



Kellett ez a magyar alcím a film alá? Naná! A Movie 43 tényleg botrányfilm, minden idők egyik legértelmetlenebb, legagyatlanabb állatsága, ami az emberi baromság legmélyebb bugyraiba kalauzolja el a nézőt. Mindezt a pedig A-listás sztárokkal prezentálja.


A sztori annyi, hogy van két srác, akik meg akarják szívatni a kocka stréber szomszédjukat, ezért kitalálnak egy Movie 43 című kamufilmet, ami minden idők legütősebb filmje és minden országban betiltották. A legnagyobb meglepetés akkor éri őket amikor, kiderül, hogy a film létezik, de előtte még sok ökörségnek lesznek szemtanúi.


Lényegében egy szkeccsfilmről van szó, amiben összefüggéstelen apó kis történetek követik egymást. Ezek a kis klipek azonban irtózatosan betegek. Rögtön kapunk egy vakrandit, a hereállú Hugh Jackmannel és Kate Winslettel, aztán jön Liev Schreiber és Naomi Watts beteg családja, akik mindent megadnak a gyereküknek, csak nem épp úgy, ahogy kéne. 
Őket követi Anna Faris, aki azt akarja, hogy a barátja rászarjon szex közben. Ez után érkezik Emma Stone és Kieran Culkin szerelmes története, mondanom sem kell közel sem normális módon, hogy aztán újra egy vakrandin kössünk ki Batman, Robin és egyéb szuperhősök társaságában. Azt hiszitek ennyi? Közel sem! Van itt még iPhone fricska Richard Gere és a meztelen adathordozók tolmácsolásában, Chloe Moretz-nek megjön az első menzesze egy randi közben, Johnny Knoxville a kobold Gerard Butlert gyilkolja, Halle Berry felelsz vagy merszet játszik, ami kissé drasztikus ám gusztustalanul szexi véget ér, a fekák lenyomják a fehéreket kosárban, végül pedig egy animált macska fajtalankodik Josh Duhamellel.

Pfhuh… ennyi! Ez pedig mind belesűrítve másfél órányi agymenésbe. Ahogy pedig olvashatjátok, nem viccelek, a film tényleg nagyon debil, ízléstelen, polgárpukkasztó és még sorolhatnám a jelzőket. Gőzöm nem volt arról, hogy most miről is van szó, egyszerűen csak peregtek előttem a képek, én pedig néztem szépen kikerekedett szemekkel. Nem tudom mit láttam, mégis kár lenne elvitatni, hogy a Movie 43 vicces! Knoxville-ék kalandja egész egyszerűen zseniális, a kosarasok történetét végig visítottam a röhögéstől, de Stone-ék eszmecseréje és Batmanék randija is marha szórakoztató. Mégis ez túl sok volt az én agyamnak ahhoz, hogy szeressem. Effektíve értékelni sem tudom, mert higgyétek el, ilyen film nincs még egy!


A színészek iszonyú jók, fantasztikus volt látni, hogy ekkora sztárok komplett hülyét csinálnak magukból. Ez legjobban Halle Berry-nél jött ki, aki soha nem volt még ennyire vicces/debil/ízléstelen.


Akinek erős gyomra van, nem prűd és nem fél egy kis meghökkenéstől, az tehet egy próbát a filmmel, de garantálni nem tudok semmit. Tényleg elképesztően agyament produkcióról van szó, úgyhogy mindenki csak saját felelősségére! Nekem ezt még fel kell dolgoznom…, de asszem valahogy mégis bejött! Értékelést viszont ne várjatok!

5 megjegyzés:

  1. Akkor nem vagyok egyedül azzal, hogy bár jól szórakoztam, mégsem tetszett különösebben. Érdekes dolog ez, de én nem tudnám 4-5 pont fölé pontozni, mert amilyen jó sokszor, legalább százszor annyira fárasztó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, néha iszonyú pihent, de egyszerűen nem tudom utálni. Ha pontozni kéne én is 5 max egy gyenge 6-ost adnék. Azért nem mindennap látunk ennyi idióta sztárt.

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. nos, lehet, hogy tényleg nem ér több pontot 4-5-6-nál, de egy biztos: úgy az egész, és még bizonyos jelenetei is megmaradtak, beleivódtak mindenembe. még most is emlékszem rájuk, és a többi.
    és hát összességében könnyesre röhögtem magam.
    úgyhogy nálam egy elrejtett, sokszor szégyellt polcon lehet, hogy még egy 8-ast is megér (de pusztán csak az egyenetlensége miatt)...

    VálaszTörlés
  4. Van egy másik változata a filmnek, ami szerintem sokkal érthetőbbé teszi az egészet, ott a keretsztori az hogy egy rendező próbálja eladni a filmjét ami maga a Movie 43 és Ő meséli a jeleneteket. Ott elhangzik, hogy a Hugh Jackmanes jelenetet mindenki félreérti. Én is sokkot kaptam, de ha a kis jelenetek átvitt értelmét veszed máris nem elmebeteg agymenés, hanem zseniális poén parádé. Nézd úgy, hogy a vakrandin bármi nem tetszőt veszünk észre azonnal figyelmen kívül hagyhatjuk hogy a másik milyen jól passzolta akár hozzánk és csak arra a hiányosságára figyelünk. Ha minden jelenetet úgy nézel, hogy egy mögöttes tartalmat keresel kivétel nélkül találni fogsz :)

    VálaszTörlés