2013. május 22., szerda

A texasi láncfűrészes: Az örökség kritika



A texasi láncfűrészes: Az örökség



Mit lehet még csűrni-csavarni ezen a sztorin? A 74-es klasszikus óta már kaptunk öt másik filmet, ez a hatodik, ha jól számolom. Volt köztük jó is rossz is, de már nagyon unalmas az ugyanarra a sémára épülő koncepció. Ez feltűnhetett a készítőknek is ugyanis csavartak egyet a sztorin, csak épp nem a jó irányba.


Mutassam be a sztorit? Legyen! Négy fiatal útnak indul Texasba, miután egyikük örökölt egy házat. A kezdeti idill után azonban az utazás rémálommá változik és kiderül, hogy a háznak van egy lakója, aki Bőrpofa névre hallgat.


A film remekül indít, a 74-es klasszikus eseményeit elevenítjük fel, a főbb jeleneteket látjuk viszont. Aztán elkezdődik a tényleges cselekmény, amiben egy csapat paraszt megrohamozza és felgyújtja a Sawyer házat (fogalmam nincs, hogy a Hewitt család miért nem volt jó a készítőknek). Egyedül egy kisbaba éli túl az akciót, no meg persze Bőrarcú barátunk, aki bosszút esküszik. Itt jön a képbe az örökség és a mi kis ötfős csapatunk.
Hol is kezdjem? Egyfelől nagyon jó, hogy kaptunk egy kis háttérmagyarázatot, egy kis újdonságot, ami valljuk be, rá is fért a szériára. Érdekes volt az alapkoncepció, ahogy felcserélődik a jó és a rossz szerepe, hogy lesz valakiből őrült és így tovább. DE! Mi a fészkes fenét akar az jelenteni, hogy egy tömeggyilkos családdal és annak beteg fattyával kell szimpatizálni? Persze bírjuk Bőrpofát, elvégre az egyik legnagyobb horrorikon, de soha nem azt szerettük benne, hogy ő a főhős, aki az áldozat szerepét tölti be. Ő egy hatalmas, félelmetes monstrum és bárkit lekaszál. Itt bicsaklik meg legjobban az egész sztori, annyira bagatell marhaság az egész, hogy hiába az újdonság, ez így nevetséges. Nem is beszélve azokról a logikátlanságokról, amiket ez a cselekmény további részében szül. Ki gondolta volna, hogy egy Texas Chainsaw film egyszer a sztorin fog elbukni? A másfél órás játékidő túl hosszú, nagyjából 40 percig nem történik semmi, utána szerencsére felpörögnek az események és itt-ott feszült jelenetekkel is találkozunk. A gore látványos, kapunk kifejezetten finom jeleneteket, de semmi olyanra nem kell gondolni, amit ne láttunk volna még. 


Nehezen jutok dűlőre a filmmel, ugyanis nagyon sokat akart egyszerre. Minden részből pakoltak bele valamit, hogy a fanok elégedettek legyenek, ez hol működik, hol nem. Egyfelől tetszik az újítás, hogy végre nem ugyanazt a végletekig lecsupaszított sztorit kapjuk, amit eddig, ugyanakkor, ahogy fent említettem ez így egy iszonyú nagy marhaság. A sorozat rajongói mindenképp lessék meg, hátha nekik jobban tetszik. Én díjazom a próbálkozást, de ez…, ez így nem az igazi.

Összegzés:

Színészek: 10/4,5
Zene: 10/6
Kategórián belül: 10/5

Végítélet: 49%

2 megjegyzés:

  1. Kicsit túlértékelted :D
    Nálam 2/10, pedig 3D-ben néztem (ami gyakorlatilag nem létezett).
    Szörnyű volt, csak fogtam a fejem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet. Mert néha azt hittem, hogy én ezt élvezem és nem is akkora baromság. Pedig de...3D-meg. Arra emlékszem, hogy egyszer az arcunkba dobnak egy láncfűrészt.

      Törlés