The Raid – Redemption
Van
olyan, hogy Indonéz film? Persze ez költői kérdés, de most komolyan?
Nem egy nagy országról van szó, a filmgyártásuk pedig pláne nincs a
világ elitjébe és tessék: ebből az országból kapjuk meg AZ akciófilmet!
Történet?
Valami olyasmi is van, de sok jelentősége nincs. Egy kommandós osztag
küldetésébe csöppenünk, akik fel akarnak számolni egy panelházat, ami a
helyi maffiafőnök főhadiszállása. Itt nem nagyon élnek becsületes
polgárok, narkósok, gyilkosok lakhelye ez, amit még a rendőrök is
elkerülnek. Osztagunk azonban egyszer s mindenkorra fel akarja számolni
ezt a fertőt. Emeletről…emeletre!
Amint
feltűnt, a sztori kiötléséhez, nem kell agyfürkésznek lenni, még akkor
sem, ha a forgatókönyvet próbálták feldobni néhány kikövetkeztethető
csavarral. Ezzel azonban semmi baj, a cselekmény bőven feledteti velünk
azokat a gyermekbetegségeket, amik miatt más esetben a hajunkat tépnénk.
A The Raidet nem szabad komolyan venni, még akkor sem, ha
igyekszik a realitás talaján mozogni. Csak előre szólok, mivel árthat az
élménynek. Ez az a film, ami nem igényel gondolkodást, nem vár tőlünk
feszült figyelmet, mégis képes szórakoztatni. A karakterek olyan egyszerűek mint a faék,
van egy főszereplő, a többiek szépen asszisztálnak és mindenki
megkapja, amit érdemel. Röviden, tömören: Buta alkotással állunk
szemben, de nem kell semmi rosszra gondolni, a Raidnek ez nagyon jól
áll.
A
felvezetés mindössze annyi, hogy a főszereplő Rama reggeli rutinját
látjuk az akció előtt. Néhány perc elteltével hőseink behatolnak és
szépen csendben haladnak egyre feljebb a házban. Kisvártatva azonban
inkognitójuk megszűnik és elszabadul a pokol. Emberek, itt minden van,
amire egy akciórajongó vágyik! Tűzharc, késelés és bunyó töménytelen mennyiségben.
Keleti filmről lévén szó, ez utóbbiból van a legtöbb, de a verekedések
zseniálisan koreografáltak, brutálisak és nem tűrnek kompromisszumot.
Némi lélegzetvételhez jutunk, amikor a kedélyek lehiggadnak és
igyekszenek élve kikerülni a házból, de a szusszanásnyi szünet után
újból fejest ugrunk az erőszak tengerébe.
Azon felül, hogy tökéletesen működik a Raid akciófilmként, végig velem volt a 80-as 90-es évek hangulata. Konkrétan, mintha John Woo és John McTiernan szerelemgyerekét láttam volna a képernyőn.
A
színészek többé-kevésbé mind ismeretlenek és nem is az alakításukkal
nyűgöztek le, még sincs semmi gond velük, hozzák amit kell, azaz
hihetően csépelik egymást. A zene érdekes, nem feltétlenül a legjobb
betéteket választották az adott jelenethez, de nagy probléma ezen a
téren sincs.
Lassan
kezdhetünk odafigyelni az Indonéz akciófilmekre. Többek közt azért,
mert jövőre jön a The Raid folytatása. Természetesen a jó öreg álomgyár
is felfigyelt a sikerre és hamarosan érkezik az amcsi remake (búúú). A
lényeg mégis az, hogy Gareth Evans rendező nem tökölt, hanem megcsinálta az elmúlt évek legkeményebb akciófilmjét,
ami pazarul idézi a régi időket, mindemellett olyan veszettül kemény,
hogy meg is feledkezünk a legtöbb hibájáról. Na mit válaszolsz Stallone?
Összegzés:
Színészek: 10/6,5
Zene: 10/6,5
Kategórián belül: 10/9
Végítélet: 78%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése