Filmfreak blog

4 hónap, 3 hét, 2 nap

A román filmgyártás virágkorát éli, sorra jönnek a neves elismerésekben részesült alkotások, tehetséges rendezők, remek színészek. Cristian Mungiu ennek a nemzedéknek az egyik legnevesebb képviselője. A rendező legújabb filmje több díjat is nyert Cannes-ban, de a 4 hónap, 3 hét, 2 nappal 2007-ben elnyerte az Arany Pálmát is. Érdemes rá odafigyelni.

1987-ben járunk Romániában, két egyetemista szobatárs, Otilia és Gabita intézik ügyes-bajos dolgaikat. Otilia kivesz egy hotelszobát, hogy a nyers modorú Bebe úrral találkozzanak. Hogy miért? Az ok egyszerű: az abortusz törvénytelen, ám a 4 hónapos terhes Gabita nem akar gyereket, így bevállalja a műveletet. Otilia pedig barátként mindenben kész segíteni. Mindenben!

Kegyetlenül súlyos filmmel állunk szemben. Miután végeztem vele, egyszerre hordtam le minden hulladéknak és kiáltottam ki mesterműnek. Bőven van mit emészteni rajta, végtelenül nyomasztó és súlyosan ránk telepedő mű ez. Három fő karakter van: Gabita határozatlan, esetlen, lelkileg gyenge lány, Bebe határozott, agresszív és igen meggyőző tud lenni. Otilia pont barátnője ellentéte, talpraesett, karakán és nem rejti véka alá a véleményét. Ez utóbbi szereplő viszi a hátán az egész cselekményt, minden jelentben szerepel, s bár azonosulni nem könnyű vele, megérteni annál inkább.

A 4 hónap, 3 hét, 2 nap egy ultra-realista dráma. Minden másodperce hihető, kerüli a giccset, a hatásvadászatot, de még az adandó magas labdákat sem csapja le. Nincs katartikus élmény, nincs karfaszorongató feszültség, nincs gyomorbavágó naturalizmus, csak a tömény valóság. Ezt nagyon kevesen merik megjátszani, mert az összkép könnyen a visszájára fordulhat és érdektelenné válhat. Bár adott esetben erről szó nincs, mégis néhol kifejezetten hiányzott valami borzongató ahhoz, hogy a film kirángasson ebből az abszolút hihető környezetből. Néhány jelenet kényszeresen hosszú és bár minden snitt tartalmas, nem áll messze a vontatottól. A filmnek konkrétan se eleje, se vége, mégis tökéletesen le van zárva. Amilyen gyorsan belecsöppentünk az adott szituációba, olyan gyorsan is keveredünk ki belőle.

Anamaria Marinca igazi átszellemült alakítást nyújt, le a kalappal előtte. Laura Vasiliu jól hozza Gabita karakterét, de elhalványul az előbb magasztalt hölgy mellett. Vlad Ivanov szintén remekel, de mindhármukra azt tudom mondani, amit az egész filmre: hihető!

Nem valószínű, hogy többször megnézem Cristian Mungiu filmjét. Ennek nem az az oka, hogy egy rossz alkotásról van szó, szimplán veszettül komor és mély nyomot hagy az emberben. Lassú, néhol indokolatlanul is, mégis képes megragadni az a ránk telepedő kíméletlen atmoszféra és olyan érzés kelt, mintha mi is végig ott lennénk Otilia mögött ebben a nyomasztó és ultrareális történetben.

Összegzés:

Színészek: 10/9

Zene: -/-

Kategórián belül: 10/7

Végítélet: 76%