Napos oldal
(Silver linings playbook)
David
O. Russel legutóbb egy boxdrámával rukkolt elő (A harcos), ami követte a
zsáner által kitaposott ösvényt, mégis remekül működött, elsősorban a
zseniális színészi munka miatt. Russel ezúttal kicsit könnyedebbre vette
a témát, ami kifejezetten jót tett neki és ismét kihozta a maximumot a
szereplőgárdából.
Pat
dühkezelési gondokkal küszködik, ami miatt nyolc hónapot töltött egy
rehabilitációs intézetben. A probléma ott gyökeredzik, hogy Pat nem
tudja feldolgozni, hogy rajtakapta a feleségét, amint az megcsalja.
Hazatér, de semmi sem a régi, az emberek félnek tőle, neki pedig
rögeszméjévé válik felesége visszaszerzése. Aztán találkozik a szintén
kissé zakkant Tiffany-val, akivel kompromisszumot kötnek.
Bevallom őszintén az első bő húsz percben nem sikerült ráhangolódnom a filmre. Valahogy nem működött, nem fogott meg,
valami hiányzott. Az a valami/valaki pedig Tiffany karaktere. Ez a lány
amint belép a képbe, egycsapásra megváltozik minden. Piszkosul működik
Pat és közte a kémia, mindketten szeretnivaló hibbant emberek,
mindkettejük viselkedése borzasztóan bipoláris és kiszámíthatatlan,
de olyan hatással vannak egymásra, ami felfoghatatlan. Nincs ömlengés
és kötelező tiszteletkörök! Az első találkozás alkalmával mellstírölés
és szexre invitálás. Persze egy idő után jóval mélyebb bugyrokba jutunk
el, de ez a két eltúlzott, mégis szuper jellem valósággal vibrál a
vásznon. Műfaját tekintve a Napos oldal színtiszta dramedy. Tökéletesen
keveri a vígjáték és a dráma elemeit egy másodpercre sem letévedve a
helyes útról. Nagyon bírom az olyan alkotásokat, amik képesek játszani a
néző érzelmeivel. Itt is ez a helyzet. Lehangoltság, öröm, melankólia, kacagás és egy csipetnyi sallangmentes romantika, mi változatos kérem, ha ez nem?
Russel
végig biztos kézzel vezényli le művét, kamerája szépen siklik, ha kell
belemászik az arcokba, máskor a háttérben marad, ahogy kell. A Napos
oldal iszonyú sokrétegű film. Remekül szemlélteti a pszichológiai
problémákat, az önkontroll esetleges hiányát és bár a kissé elnagyolt
főhősök miatt nem túl életszagú, képes hatni a nézőre, feldobni az
embert!
Bradley Cooper
toronymagasan élete alakítását nyújtja. Lehengerlő a srác, tényleg csak
szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Jennfer Lawrence játékát
illeték már a zseniális és a középszerű jelzővel is. Akinek ez
középszer, azzal nagy bajok vannak, Lawrence kisasszony parádés és
fantasztikus partnere Coopernek. Robert De Niro is rég alkotott ennyire
maradandót. Nincs túl sok alkalma brillírozni, de akad néhány több, mint
hatásos jelenete. Jacki Weaver jól játssza az anyát, de az Oscar
jelölést kicsit (nagyon) túlzásnak érzem.
Nem
igazán tudtam mire számítsak a Napos oldal esetében, de David O. Russel
maradéktalanul felülmúlta önmagát. Összetett, sokszínű, szórakoztató
filmet alkotott, egy őrült love story-t, amiben a szerelem szinte végig
megmarad a háttérben. A cselekmény hiába kiszámítható, a történet és a
karakterek annyira erősek, hogy a film egyszerűen magába szippant. A
legjobb az egészben, hogy ezek után talán mi is egy kicsit jobban
koncentrálunk arra, hogy megmaradjunk azon a bizonyos napos oldalon.
Összegzés:
Színészek: 10/8,5
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/9
Végítélet: 85%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése