2013. március 25., hétfő

Heroes of Might and Magic 6




Nem igazán kedvelem a stratégiai játékokat. Az Age of sorozat és az Empire Earth tetszett, de ennyi. A Heroes játékok viszont az egyetlenek a műfajban, amikkel bármikor le tudok ülni gémelni egyet. Elsősorban az örökifjú 3. rész az etalon, de a legutóbbi 5. epizódot is nagyon szerettem. Idén, végre 5 év után megérkezett a széria hatodik darabja és epekedve vártam mit adnak ezúttal a hősök!



Kampányoljunk!

Kezdjük a játékmódokkal. Természetesen van online mód (sőt, kötelező legalább egyszer neten tolni), kínpad (2 emberi játékos egy gépen), kampány és egy új lehetőség: a párbaj. Itt kiválaszthatjuk melyik hőssel és várral leszünk és megadott számú lényekkel kell csatát vívnunk az ellenfél, hasonló kvalitású seregével szemben. Nem rossz móka, kapásból fel lehet mérni vele a várak erősségét.

Térjünk át a kampányra. A Heroes sosem a története miatt volt nagy kedvenc, sokkal inkább az addiktivitása, az atmoszférája szippantott magába. Itt viszont nagyon tetszett a történet. Szokás szerint a Haven van a középpontban (kezdetben), azon belül is Slava herceg felett vesszük át az irányítást. Nem lövöm le a poénokat, legyen elég annyi, hogy lesz belviszály, árulás, családi dráma és persze rengeteg csata. Mindenképp érdemes nekiállni, hisz a kampány első része mindössze két küldetésből áll.

A játékmenet szinte semmit nem változott a legutóbbi részhez képest, azaz továbbra is körökre osztva zajlanak az események. A nyersanyagok közül azonban eltöröltek néhányat. Konkrétan fa, kő, kristály és arany áll a rendelkezésünkre. A várak felépítése nem olyan komplikált, mint az ötödik részben, ezúttal nem feltétlenül kell felesleges dolgokat felépíteni ahhoz, hogy elérjük a kívánt építményt.


híró


Hősködj!

Beszéljünk a hősökről, mert van belőlük dögivel. Ellenben kezdésként, minden váron belül csak két hőspalánta közül választhatunk: az egyikük a nyers erőt, másikuk a mágiát preferálja. A többieket a fogadóban lehet bérelni jó pénzért cserébe. Ha már a hősöknél tartunk, ki kell térni a fejlődési rendszerre. A megnyert csatákért, egyéb dolgokért xp-t kapunk, ezáltal karakterünk lépked felfele a ranglétrán. Eszméletlen sok képesség, specializáció közül lehet választani, ez pedig nem biztos, hogy jó ötlet volt. Rengeteg a felesleges választható opció, zavaróan sokféle dologra lehet pontokat pazarolni. Maga a talent fa briliáns, átlátható, ötletes és egyszerű, az egyetlen probléma a túltelítettség. Az alapkészségeken kívül két külön ág van, amit a megfelelő szint elérése után lehet feloldani. A vér és a könny képességekről van szó. Ezek minden várnál más és más opciót engedélyeznek, de mondanom sem kell, nem kis segítség egy-egy ilyen bónusz feloldása. A csatákban minden egyes harcoló hősnek van egy alap képessége (váranként más és más), amit a különféle ellenséges lények támadásával lehet feloldani. A következőkben erről is szó lesz!

harc



VÁRni jó!

Jöjjön a lényeg: egy rövid leírással prezentálnám a várakat!

Kastély (Haven): A hős alapképessége nem rossz, egy körig sebezhetetlenné tudja tenni a célpont egységét. Természetesen a lények felhozatala nem sokat változott, még mindig az angyal (Szeráf) a legerősebb, de van Számszeríjász, Naplovag és így tovább. Néhány lénynek hasznos képességei vannak (Papnő), de gondoltak a kiegyensúlyozottságra a készítők és kompenzálták valami kis hátránnyal, adott esetben kis élettel.



Pokol (Inferno): Az idők folyamán ők sem változtak, a sötét mágiát, tűzvarázslatokat preferálják, a lények közt azonban elég sok változtatást eszközöltek. A Succubus, Pokolkutya, Pit Lord (legerősebb lénnyé lépett elő a várban) trió megmaradt, de az új jövevényekre sem lehet panasz, változatosabb lett általuk a felhozatal. A hős alapképessége ugyanaz, mint az előző részben, vagyis erősítést tud hívni a csata közben (szinttől függ, hogy mekkorát).



Nekropolisz (Necropolis): A harmadik vár is veteránnak mondható a Heroes történelemben. Az élőholtak serege szintén átment néhány változáson, olyan új lények tűntek fel, mint: Dögevő, Lamaszu vagy a Sorsszövő (bitang erős, nem épp egy csontsárkány). A vámpír jelentősen erősödött (6-os szintű lény lett), a csontváz pedig megmaradt a jó öreg alaplénynek. Nekromantának mi is lehetne az alaptulajdonsága, minthogy feléleszti az egységeit. Még mindig igen durva bónusz ez!



Szentély (Sanctuary): Teljesen új vár, bár leginkább a Tower megfelelője lehet. Hősei igazi mágusok, amolyan keleti beütéssel. Lényeik közt akad béka, cápa, kígyótestű szamuráj és Kirin (japán sárkány) is. A hős speciális képessége igazi tápoldat, 7 fizikai és mágikus védelmet ad lényeinek az adott körre.



Erőd (Stronghold): Ők igazi barbárok, leginkább orkok alkotják a felfogadható hősök repertoárját. Lényeik közt goblin, ork sámán, kentaur vagy küklopsz (az egyik legerősebb lény (ha nem a legerősebb) a játékban) található. A jó és a rossz átmenetei ők, a kampányban pl kezdetben a jók oldalán harcolnak. A hős képessége itt sem épp gyenge, a lények 10% kezdeményezettség előnyt kapnak.

megyünk



Bel-külcsín

Még valamelyest szoknom kell az új dolgokat, de már egy jó 15-20 órát beleöltem, ami elég arra, hogy felmérjem, miként is állunk. A Heroes 6 is képes iszonyú mértékben berántani az embert a hősök birodalmába, úgyhogy nem ajánlatos vizsgaidőszak, húzós meló vagy egyéb idő és energiaigényes dolgok mellé beiktatni. Persze a kísértésnek nehéz ellenállni! A grafikáról nem esett még szó. Minden igényt kielégít. Elképesztően aprólékos, szépen kidolgozott, a színek élénkek, a lények jól néznek ki, csak azt nem értem miért nem lehetett a várról rendes 3D-s képet alkotni? Zenéből nincs olyan sok, de ami van az jó, bár hiányoznak az adrenalin-pumpáló epikus számok.



Summa

Mit is lehetne írni még a játékról? Az év egyik legjobban várt gammája volt és szerencsére nem is okozott csalódást. Nem olyan könnyű beleszokni, de nagyon egyszerű benne ragadni. A készítők most sem hazudtolták meg magukat, számos dolgot megtartottak az elődökből, de kellő újdonsággal is szolgálnak a fanok számára. Egyedül és társasággal egyaránt szórakoztató. Néhány apróbb hibát, nem tetsző elemet leszámítva ott lesz év végén a legjobbak közt. Amíg pedig meg nem érkezik a hetedik rész, bőven lesz mivel játszani, hisz ezt senki nem fogja 6-7 óra után végigvinni. Megunni meg pláne. Ha megbocsájtotok, akkor én most igyekszem megtalálni apám igazi gyilkosát, hogy aztán hordámmal felkoncoljam… köhm akarom mondani megyek egy picit játszom.



Összegzés:


Grafika: 10/9

Zene: 10/7,5

Játékélmény: 10/9


Végítélet: 88%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése