Filmfreak blog

A három testőr

(The Three Musketeers)

Alexandre Dumas, A három testőr című regényéből készítettek már filmet, nem is egyszer. Leginkább az 1973-as alkotás maradhatott meg az emlékeinkben. Remek kalandfilm volt olyan színészekkel, mint Michael York vagy Christopher Lee. Húsz évvel később jött az első remake, ami bár nem volt borzalmas, de a jótól is távol állt. Idén ismét egy modernebb köntösbe bújtatták a testőröket, hogy ennek volt-e értelme azt mindenki döntse el maga! Lássuk az eredményt!

Athos, Porthos és Aramis a király testőrei. Egy küldetés alkalmával árulás áldozataivá válnak, aminek következtében nincs rájuk szükség többé. Idejüket azzal töltik, hogy isznak és kötekednek a bíboros embereivel. Egy fiatal legény D’Artagnan érkezik Párizsba, hogy szerencsét próbáljon. Több se kell, elég bizarr módon párbajra hívja a testőröket, hogy aztán egy csetepaté után máris közéjük álljon. Szükség is van rá, hisz a körmönfont Richelieu bíboros a trónra tör, mindemellett Buckingham hercege is gonosz terveket szövöget.

Paul W. S. Anderson nem tartozik a rendezők krémjéhez. Mégis többnyire megbízhatóan szállítja a szórakoztató popcornmozikat. Ezúttal sem tett másként, bár most egy kicsit mellélőtt. A történet többnyire megfelel az eredeti klasszikusnak, értelemszerűen mégis eszközöltek változásokat, hogy a mai kor igényeinek megfeleljen. Minek? Mi baj van a régimódi kalandfilmekkel? Felesleges látványelemek és csinnadratta nélkül is szórakoztatóak és izgalmasak. Ellenben itt olyan dolgok vannak, hogy az vicc. A mátrixozó, lassításokkal operáló Milady akciójeleneteinél már-már a nevetségesség határát súrolja. Mit súrolja, el is éri! A léghajók még nem okoznak problémát, bár amit ott eladnak „fizika” címen az is megért egy misét. Ezek pedig csak a külcsínbeli problémák, amivel nem lenne gond, ha stabil lábakon állna a cselekmény. Mondanom sem kell, ez minden csak nem stabil. Rengeteg esemény „csak úgy” történik, hogy haladjon a sztori. A gonosz rosszalkodik, a jó hősködik, kapunk valami kis motivációt, de számos dolog megválaszolatlan marad és teljesen összecsapott hatást kelt az új Három testőr.

Szerencsére akadnak erényei is a filmnek, nem sok, de legalább van. Gondolok itt a tempóra. A 110 perces játékidőre mindent rá lehet sütni, csak azt nem, hogy unalmas. Pörög annak rendje és módja szerint, egy kis romantikus szál, némi árulás, bosszú és rengeteg akció. A csetepaték kellően látványosak, jól koreografáltak, csak azt a fránya lassítást kéne már kidobni a kukába, de nagyon gyorsan! Persze ez kell ahhoz, hogy a 3D hatásos lehessen. Maga a 3D élmény viszont néhány pillanatot leszámítva teljesen felesleges, pénzhajhász mozzanat a készítők részéről. A remek tempó mellett időnként szórakoztatni is tud a film, így okkal kérdezhetik: miért nem lett jó a Három testőr? Van itt akció, változatos (mégis sablonos) karakterek, szép látvány, pörgős cselekmény. Hogy mi a hiba? Egyszerűen nem áll össze egésszé, összecsapott, rengetegszer hatásvadász és logikátlan. A zárás pedig egyértelműen közli, hogy lesz folytatás, amin megint csak jót nevettem…

A színészi gárdát szépen összeszedték. A Matthew Macfadyen, Ray Stevenson, Luke Evans trió egész jó főszereplőknek bizonyulnak, bár Logan Lerman az eddigi legidegesítőbb D’Artagnan. Milla Jovovich továbbra sem tanult meg színészkedni, Christoph Waltz és Mads Mikkelsen viszont rutinból lehozzák a gonosz karaktert. Orlando Bloomot érdemes még kiemelni, akit kifejezetten jó volt negatív szerepben viszontlátni.

Paul W. S. Anderson ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, hozta a formáját és alkotott egy olykor szórakoztató és erősen felejthető popcornmozit. A célközönség jobbára élvezni fogja az akciódús cselekménnyel és szép látvánnyal felturbózott klasszikus sztorit, de nekem ez így kevés. Nagyon buta, sablonos, néhol nevetséges, de egyszer nézhető. Aki viszont igazi kalandfilmet szeretne, maradjon a 73-as változatnál!

Összegzés:

Színészek: 10/5

Zene: 10/6

Kategórián belül: 10/4

Végítélet: 49%