Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)
„I'm nothing. I'm not even here.”
Alejandro González Inárritu a
melankólia és a depresszió mestere. Ez mindenkinek tiszta lesz, ha megnézi tőle
a Korcs szerelmeket, a 21 grammot vagy akár a Bábelt. Hogy ez miért érdekes?
Mert ez a mexikói úriember ezúttal viccesebbre vette a formát és egy olyan
velőtrázó szatírát készített, amit csak a legnagyobbak tudnak!
Riggan a 90-es években nagy
mozisztárnak számított a Birdman nevű szuperhős-produkció főszereplőjeként. A
folytatásokat is megélt sorozatnak azonban már több mint 20 éve vége, hősünk
pedig eltűnt a süllyesztőben. Hiába, ilyen ez a szórakoztatóipar. Riggan
azonban a visszatérését tervezi, ám nem a mozikba, hanem a színházba. Írja,
rendezi és főszereplőként is jelen van egy Broadway darabban, ami ha sikeres
lesz, a határ a csillagos ég!
Ahogy közeledik az év eleji
díjszezon, úgy lesz egyre világosabb, hogy Inárritu műve az egyik legnagyobb
esélyese az összes rangos elismerésnek. Mégsem érheti az a vád, hogy
aranyszobrokra vadászna, ugyanis egy teljes mértékben egyedi, kreatív és
őszinte alkotás. Mielőtt kifejteném miért, meg kell állnom a technikai
kivitelezésnél, ugyanis ez a Birdman lelke. A cselekmény úgy néz ki, mintha egy
óriási jelenet lenne, kvázi “nincs benne vágás”. A kamera folyamatosan a
szereplők közt siklik, és annyira autentikussá varázsolja a látottakat, amire
még nem nagyon volt példa mozivásznon. Effektíve olyan a film, mintha egy
színdarabot néznénk, ami azért zseniális, mert egyfajta dráma a drámában
felállást kapunk. Az utolsó néhány percben vannak tényleges vágások, de az
élmény így is végtelenül egyedi.
A külcsínbe tehát nem lehet
belekötni, lássuk a tartalmat. A Birdman gerincét Riggan adja, ő a főhős,
körülötte forog minden. A mellékszereplők azonban egytől egyig szuperek. Olyan
karakterek, akiken látszik, hogy gondosan írták meg őket, nem holmi sokadik
mellékalakként gondoltak rájuk. Itt van rögtön Mike, aki hatalmas művésznek
képzeli magát, az egója határtalan és remekül elcsatázgatnak Riggannel. A másik
nagyon fontos szereplő a főhős lánya, Sam, aki korántsem szent, de ő a fő
katalizátor ahhoz, hogy Riggan meglássa, micsoda/kicsoda is valójában?
Mindenképp meg kell említenem a főszereplő „másik énjét”, akivel folyamatos
belső harcban áll. Míg Riggan a darabjával szeretne bizonyítani, addig
„szuperhős” énje a kommersz mozi felé húz, ahol a pénz és a hírnév garantált.
A Birdman legnagyobb erejét
azonban mégiscsak a műfaja adja. Tökéletes szatíra, ami nincs tekintettel
senkire. Ugyanúgy nyíltan kimondja a véleményét az arrogáns színészekről, ahogy
a kritikusokról és a folyamatosan elégedetlenkedő közönségről, akiknek már nem
számít a minőség.
A színészek pazar munkát
végeznek. Michael Keaton, Edward Norton és Emma Stone kiemelkednek a mezőnyből,
de Zach Galifianakis, Naomi Watts és a többiek is kihozzák magukból a
maximumot.
Néhány kibontatlan mellékszál
sajnos felróható neki, de a Birdman egy mestermű, ehhez kétség sem fér. Úgy
képvisel művészi értéket, hogy közben vicces, drámai és elgondolkodtató. Görbe
tükröt állít a komplett show businessnek, mindezt szórakoztatóan, kellő
öniróniával megspékelve. Köszönjük Mr Inárritu, így kell stílusosan fityiszt
mutatni!
Összegzés:
Színészek: 10/10
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/10
Végítélet: 94%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése