2015. január 8., csütörtök

Foxcatcher kritika



Foxcatcher


Bennett Miller szépen berendezkedett az életrajzi filmekre. Persze semmi okunk panaszra, hisz a Capote és a Pénzcsináló is remekül sikerültek és a Foxcatcher is egy olyan valós történetet mesél el, ami igencsak nagyvászonra kívánkozott.


Mark és Dave Schultz olimpiai bajnok birkózók. Mark mindig is kicsit bátyja árnyékában élt, így amikor lehetősége nyílik a kitörésre, egyből megragadja az alkalmat. A vagyonos, de kissé különc John du Pont felkarolja a srácot és olyan anyagi hátteret és edzőtermet biztosít neki, amivel egyenes út vezet a csúcsig. Mark és John kapcsolata azonban megromlik, később pedig feltűnik a színen Dave is, a tragédia pedig már ott a küszöbön. 


A felvezetés hosszú. Indokolt, de akkor is lassú, kicsit túlzottan is kimért és a figyelmünk olykor elkalandozik. Nem nézhetetlen, de egy kicsit átírt Rocky-történet, ami egyszerű és érdektelen. Aki ismeri a sztori végkimenetelét annak azért lesz komótos, aki nem, annak azért. Aztán szépen eltelik egy óra és érkezik a változás. Szó nincs róla, hogy a cselekmény drasztikusan felpörögne vagy valami hatásvadász eszközhöz folyamodnának, a javulás oka egyszerű: Konfliktus. 

Mark és John kapcsolata megromlik, innentől pedig egy olyan nyomasztó és feszült légkör lengi körül a filmet, hogy az valami brutális. Mindketten időzített bombaként viselkednek, fenyegetőek és néhol ijesztőek. Az egyensúlyt Dave tartja fenn, aki próbál mindkét féllel jóba lenni. A felek szétszakadás azonban elkerülhetetlenné válik, Mark összeomlik, John pedig paranoiás és ideggyenge lesz. Ez vezet a már említett tragédiához is, ami borzasztóan váratlanul jön, de az ereje pont ebben a spontaneitásban rejlik. A következményét már kicsit leegyszerűsítették, pedig abból még elég izgalmas perceket lehetett volna varázsolni a filmbe, de így sem volt vele gond. A zárójelenet szintén egyszerű és látszólag nincs is sok értelme, de akkora tartalom és fricska van benne, hogy emelem kalapom, így kell stílusosan lezárni egy történetet. 


Channing Tatum szépen megbirkózik (ha-ha) a feladattal és remekül áll neki a drámai szerep. Ő az abszolút főszereplő meglepően jól teljesít. Mark Ruffalo is hozza a formáját, bár ezt tőle megszokhattuk, a film lelke azonban Steve Carell. Eddig is tudtuk, hogy kiváló komikus, de most a drámai oldalát mutatta meg. Visszafogott, mégis átszellemült alakítást nyújt, nem kérdés az Oscar jelölés. 


Felemás érzéseim vannak a Foxcatcherrel kapcsolatban. Az első fele egyáltalán nem győzött meg és ezen felül is vannak hibái, de a második óra egy annyira piszkosul erős karakterdrámát ad, hogy nem tudok rá haragudni. A remek zenével és a kiváló színészekkel operáló cselekmény egy idő után annyira nyomasztóvá válik, mintha egy kemény thrillert néznénk. Nesze neked amerikai álom! 

Összegzés:

Színészek: 10/9
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/7,5

Végítélet: 78% 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése