Agymanók
A Pixar mindig is az animációs
filmek csúcsát jelentette. A zseniális stúdió azonban a 2009-es Fel! óta csak
gyengébb folytatásokat és középszerű produkciókat tett le az asztalra. Az
Agymanókkal azonban visszarepültek az őket megillető helyre, a trónra!
A 11 éves Riley boldog családban
él, sportol, a barátaival lófrál, majd egy csapásra megváltozik az élete, amikor
San Fransiscoba kell költözniük. Nehezen megy a beilleszkedés, és a fiatal
lánynak hiányozni kezdenek a régi emlékek, ismerősök, az egykori otthon. A
főszereplő azonban nem Riley, hanem az ő fejében élő Derű, Bánat, Majré, Harag
és Undor, akik az alap érzelmeket szimbolizálják. Az ő feladatuk, hogy a
kislány átvészelje ezt a nehéz időszakot, ami természetesen nem megy könnyen. A
bonyodalmak ott kezdődnek, amikor Riley emlékei összekuszálódnak és a folyton
pörgő, infantilis Derűn, valamint a csak bajt okozó Bánaton múlik, hogy a
gyermek miként éli meg a változást.
Az agyunk talán a legérdekesebb,
legkiismerhetetlenebb szervünk, ami számtalan felfedezésre váró titkot rejt.
Most a gyermekek nyelvére lefordítva járjuk ennek a mesés helynek a tekervényes
útját, a Pixaros arcok pedig olyan kreativitászuhataggal nyűgöznek le minket,
hogy csak lesünk. Roppant ügyes magának a „vezérlőteremnek” a kialakítása, az
igazi ínyencséget azonban a tudatban rejlő kis városkák adják. Elutazunk
fantáziaföldre, az álmok birodalmába, de még az absztrakt gondolatokba is. Ezek
a helyek pedig látványosak, izgalmasak és annyira okosan és igényesen kivitelezettek,
hogy már ezekért megéri megnézni a filmet. Az Agymanók másik és egyben
legnagyobb erénye, a tartalom. A Wall-E óta nem készült ennyire mély, „felnőttes”
témákkal operáló animációs alkotás. Sőt, megkockáztatom ez az egyik legérettebb
mű a zsánerben, ami valaha napvilágot látott. Ugyanis az a ritka jelenség áll
fenn, hogy egy óvodás korú gyermek, nem fogja érteni az Agymanókat. Sokkal
inkább 8-10 év fölött ajánlanám, felső korhatár nélkül. A cselekmény a
látszólagos színkavalkád ellenére is fájóan reális és igazi. Olyan
problémakörrel találjuk szembe magunkat, amit csak egy bizonyos kor felett érez
át az ember. Elvégre mit is látunk? A 11 éves kislány élete kvázi összeomlik,
és a korából fakadóan máshogy éli meg a változást. Olyan érzelmeket produkálva
fejlődik a személyisége, amik eddig számára ismeretlenek voltak, ez által válik
mentálisan érettebbé és indul el a felnőtté válás rögös útján. A zárás
fergetegesen vicces, Derű utolsó mondata után azonban nem vigyorogva állunk fel
a székünkből, sokkal inkább elgondolkodunk a mondandóján.
Az Agymanókat tehát minden
korosztály más miatt fogja szeretni, az animációs film titulus pedig senkit ne
riasszon el a megtekintésétől és még véletlenül se gondoljuk azt, hogy mi
kinőttünk ebből. Pete Docter filmje elképesztően egyedi és kreatív csoda, egy
igazi érzelmi hullámvasút, amin garantáltan könnyeket ejtünk, és jó kedélyűen
kacagunk. Intelligens és tartalmas szórakozásban részesít mindenkit, ami után elgondolkodunk,
hogy vajon a mi agymanóink min tanakodhatnak és vajon ki ül a az asztalfőn,
abban a bizonyos teremben.
Összegzés:
Színészek: -/-
Zene: 10/7,5
Kategórián belül: 10/9,5
Végítélet: 85%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése