Godzilla kritika

Godzilla

A kultikus ázsiai szörnyet hosszú pihenő után vették elő újra, hiszen 16 évvel ezelőtt rombolt utoljára egy közepecske filmben (persze volt egy japán változat is 1999-ben, de azt inkább felejtsük el). Az előzetesek most egy jóval epikusabb és ütősebb filmet sejtettek, az eredmény azonban felemás.

A történet szerint egy rég elhagyott hatalmas tojásból kiszabadul valami egészen hihetetlen erővel bíró lény, ami elektromágneses impulzussal táplálkozik. Ennek hatására a világ egy másik pontján szintén megmozdul valami. A természet két gigászi teremtménye összecsap, hogy helyreálljon a rend, mi emberek pedig ebben a harcban csak statisztaként vagyunk jelen.

Gareth Edwards Godzillája végre más, mint az eddig megszokott szörnyfilmek. Itt nem az a felállás, hogy jön a hős nemzet és az atombombával likvidálja a fenyegetést, hanem bemutatja, hogy az ember igenis tehetetlen, hiába a technika. A természet ellen nincs esélyünk, bármennyire is hisszük mindenhatónak magunkat. Ezzel a felütéssel engem alapjáraton megvettek, Edwards mégis elhasal. Mégpedig ott, hogy emberközpontúvá teszi filmjét. Ezzel még nem is lenne akkora probléma, csak a karakterek annyira jellemtelenek és súlytalanok, hogy semmi funkciójuk nincs a hüledezésen és a félelmen kívül. A főhős Ford, tengerészgyalogos, így természetesen mindenhova bejut, profi ejtőernyős és egy perc alatt hatástalanít egy bombát és megment mindenkit. Várjunk csak, mégsem! Ugyanis a forgatókönyv annyira nem ügyelt a részletekre, hogy magasról tettek rá, ki mit beszél. A dialógusok semmilyenek, a cselekmény és az emberi döntések illogikusak,  de rengeteg ostoba dologgal találkozunk a bő két óra alatt. 

Ezek azért külön bosszantóak, mert megfogják a film tempóját, másfelől csak növelik a teátrálisságot. Ez utóbbiból pedig sajnos kapunk bőven. Mindenki tátott szájjal néz, fohászkodik, és azért siránkozik, mert sehogy sem lehet elpusztítani a dögöket. A drámai hatásszünetek nevetségesek, a tudósok borzalmasak, de a legidegesítőbb, hogy a Godzilla nem Godzilláról szól, hanem egy ostoba tengerészgyalogosról. Az egész film kvázi egy mézesmadzag. Egyfolytában sejtetik velünk, hogy lesz valami, látjuk a pusztítás nyomát és megkapjuk a rombolást is, de amikor beindulna valami, érkezik a vágás és ugrunk vissza, hogy a szegény aggódó embereket nézzük. 

Ez alapján okkal gondolhatja bárki, hogy ez a film hulladék. Szerencsére nem így van, ugyanis egy tényező megmenti. Ez nem más, mint maga a címszereplő. Nagyon tetszett, hogy Edwards tiszteleg a Godzilla kultusz előtt s bár maga a lény alig szerepel, amikor vásznon van, az egyszerűen libabőrössé teszi a nézőt. A monumentális és tiszteletet parancsoló szörny önmagában is brutális látványt nyújt, de amikor az utolsó harmadban elkezd zúzni, na az kérem megéri a mozijegy árát!

Aaron Taylor-Johnson nagyjából élete leggyengébb alakítását nyújtja, Elizabeth Olsen ijedten néz, Ken Watanabe pedig csak azért kellett, mert japán. Az egyetlen értékelhető produkciót Bryan Cranston nyújtja, csak sajnos nem látjuk eleget.  

Bosszant a film, mert sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, ha nem ennyire emberközpontúvá teszik. Persze kellenek bele hősök, de az egész ember szál túldramatizált és teátrális. Keveset látjuk a címszereplőt, bár tény, hogy uralja a vásznat, ha rajta van. Remek lett az alapötlet, a természet erejét helyezve középpontba és a sokat kritizált felvezetés sem unalmas egyáltalán. Sokkal inkább a rengeteg kivárás és sejtetés, ami a végére kikezdi az idegeket, így a záró bunyó sem hozza a várt katarzist. Azért kellemes kikapcsolódás, felejtős suta látványmozi, de akad néhány jelenet, ami miatt muszáj a nagyvásznon látni! 

Összegzés:

Színészek: 10/6

Zene: 10/7,5

Kategórián belül: 10/6,5

Végítélet: 67%