2013. június 4., kedd

Másnaposok 3 kritika



Másnaposok 3



Mi szükség volt arra, hogy trilógiává bővüljön a Másnaposok széria? Megmondom: semmi. Ez azért a 22-es csapdája, mert a közönség már nem vevő harmadszorra ugyanarra a témára, ugyanakkor egy teljesen más sztori pedig már közel sem hozza a Másnaposok hangulatot. Azért, még mindig szeretjük a farkasfalkát, hiába fogyott el az erejük. 


Most nincs másnaposság, nincs buli, nincs legénybúcsú. Ellenben Chow ellop egy maffiózótól 21 millió dollárnyi aranyat és a farkasfalkát kényszerítik, hogy találják meg a kis kínait. A hajsza megkezdődik és barátaink ismét egy nagy és veszélyes kaland kellős közepén találják magukat.


Kezdjük a végén! Most akkor milyen a Másnaposok 3? Az a helyzet, hogy egyáltalán nem olyan rossz, viszont millió sebből vérzik. A karaktereket szeretjük, együtt nevetünk, hüledezünk és baromkodunk velük, ez pedig egyértelműen a film csúcsa. Jó nézni! A cselekmény pedig tesz róla, hogy nosztalgiázzunk, rengeteg mellékkarakter visszatér az első részből, flashback formájában némi múltidézést is kapunk, tehát Todd Phillips rendező mindent megpróbált. Phil és Stu szépen elvannak, nyomnak néhány poént, de ők képviselik inkább a józan gondolkodású embert. Alan viszont elérte a mélypontot. A 100 perces filmből nagyjából az utolsó harmadban fordult elő, hogy ne akarjam kínok közt kivéreztetni. Fájdalmasan nagy vesztes, debil, ökör, akinek a vicces kisugárzása átment idegőrlőbe. A másik nagy probléma, hogy minek kellett Chow-t megtenni főszereplőnek? Persze vannak remek poénjai (karaoke), de zömmel ő is egy akkora seggfej, hogy a zárt osztályon kínoznám egy maratoni Teletabi show-val. Az már más kérdés, hogy a cselekmény olyan ordító logikai bakiktól hemzseg, hogy ha még akarnánk se lelhetnénk fel a komolyság csíráját sem a filmben, pedig ez a rész próbálja meg ezt a legjobban. A poénok mennyisége és minősége is alaposan megcsappant, nagyjából háromszor-négyszer lehet kuncogni egy-egy vicces beszóláson. 


A színészek hozzák amit kell, Bradley Cooper nagyon kinőtte ezt a filmet, de még mindig jól áll neki. Ed Helms korrekt, Zach Galifianakis remek komikus, csak néha nagyon sok. John Goodmant viszont jó volt látni. Ken Jeong meg menjen nyugdíjba! A zenékért viszont nagy piros pont jár, Black Sabbath rulz!


Egyszeri kommersz vígjátéknak megteszi a Másnaposok remélhetőleg záró fejezete, ami nem tudta elkerülni a pénzéhség vezette végzetét. Itt-ott kifejezetten szórakoztató és néha sikerül előcsalogatni azt a bizonyos atmoszférát, de a sztori túl sok sebből vérzik, kevés a jó poén és karakterek gyakran iszonyú frusztrálóan hülyék. Csak a teljesség kedvéért legyünk utoljára másnaposok. De tényleg utoljára!


Összegzés:

Színészek: 10/6,5
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/5

Végítélet: 59%

1 megjegyzés:

  1. nem volt olyan jó mint az 1 de nekem tetszett.
    chow:"i believe i can fly
    i believe i can touch the sky
    ezen szakadtam xd
    sajna tyson t kihagyták a filmből :(

    VálaszTörlés