A nagy Gatsby kritika

A nagy Gatsby

Baz Luhrmann az a rendező, aki úgy tudja használni a giccset, ahogy senki más! Szórakoztatóvá, stílusossá, egyedivé varázsolja, olyan elemet kreál belőle, ami cseppet sem mesterkélt, sőt erénnyé kovácsolja, pedig a giccs a legtöbb filmet ömlengőssé és fárasztóvá teszi. Itt erről szó nincs, ez a film az amerikai álom, a maga minden csillogásával és sötétségével.

Jay Gatsby titokzatos figura. Senki nem tudja mit csinált, mikor és hol, de tény, hogy elképesztő vagyona van és minden héten pazar estélyeket tart. Szomszédja a feltörekvő bróker, Nick, aki meghívást kap az egyik partyra, hogy aztán az esemény fenekestül felforgassa az életét. Gatsby kér tőle egy szívességet!

A cselekményt végig Nick narrálja, az ő monológjain keresztül ismerjük meg ennek a világnak a mibenlétét. Az első világháború után, de a gazdasági válság előtt járunk és egy olyan szűk körbe nyerünk betekintést Nickkel együtt, ami a beteljesült amerikai álom. A filmből ömlik a giccs, a sznobizmus, a fennköltség, ennek pedig maga a címszereplő a manifesztuma. A történetvezetés kiváló, ahogy a kezdeti titokzatosság helyét átveszi az ismerkedés, a kaland, a beteljesülés, hogy aztán kikössünk a naiv szerelem által kovácsolt sekélyesség és képmutatás partján. Gatsby karaktere sokszínű, tudjuk, hogy nem szent, tudjuk, hogy miket tett a siker érdekében, mégis a legnagyobb hibája egy egyszerű emberi tulajdonság: egy elveszett álom kergetése. A főszereplő mégis Nick, aki két tűz közé kerül, az ő vállára nehezedik a tudás, a titkok őrzése, a döntés vagy épp a csendben maradás.

A majd két és fél órás játékidő nem dübörög végig, de képtelen voltam máshova figyelni, lekötött, érdekes volt és még szórakoztatott is, pedig nem vagyok a cukormázzal bevont szerelmi történetek nagy kedvelője. Persze nagy túlzás volna azt állítani, hogy Gatsby története csak ennyiből áll, ennél jóval mélyebb bugyrokba is eljutunk. Konkrétan az Amerikai Pszicho óta nem láttam ennyire zseniálisan ábrázolva a „felső tízezret”, ahogy a gazdagság és a fényűzés mélyén megbúvó magányba, kilátástalanságba és önzésbe bepillantást nyerünk, az valami egészen sajátos hangulattal ruházza fel az egyébként is borzasztóan atmoszferikus mozit.

Leonardo DiCaprio elképesztő! Megint megmutatta, hogy egy színészisten és képtelen hibázni, emelem kalapom, immáron sokadszorra! Tobey Maguire néhány jó pillanattól eltekintve továbbra is csak egy középszerű, bárgyú alakítással tudott előrukkolni. Carey Mulligan remek, mint mindig, Joel Edgerton pedig lubickol a szerepében. 

Kellemeset csalódtam A nagy Gatsby-ben. Bazz Luhrmann egy cukormázba csomagolt életstílusnak mutatta meg az árnyoldalait, úgy, hogy közben van művében valami emberi és szívfacsaróan őszinte. A hangulat kiváló, a látvány annyira mű, hogy nem lehet rá haragudni az összkép pedig nagyon is a hatása alá tud vonni. 

„Jay! Ezek rongy emberek! Többet érsz, mint az egész banda együttvéve!”   

Összegzés:

Színészek: 10/8

Zene: 10/7

Kategórián belül: 10/7,5

Végítélet: 74%