Zuhanás
Tarsem Singh a közelmúltban
készített egy klasszikus meseadaptációt (Tükröm, tükröm) és egy fantasy zúzdát
(Halhatatlanok). Egyik sem váltotta meg a világot, egy korábbi műve azonban
igazi elfeledett gyöngyszem. Persze, hogy a Zuhanásról van szó.
Nagyjából az 1920-as évek
Amerikájában járhatunk egy kórházban, ahol egy törött kezű kislány fekszik.
Alexandria névre hallgat és borzasztóan életvidám. Megismerkedik egy felnőtt
férfival, Royyal, akivel összebarátkozik. A férfi elkezd mesélni egy történetet
a kislánynak, ám cserébe azt szeretné, ha ő gyógyszereket lopna neki.
Alexandriát azonban nem érdekli, szereti az új barátját, segíteni akar neki és
szeretné hallani a sztorit.
A Zuhanásban az a különleges,
hogy elképesztően sok dolgot ad és mutat be. A cselekményt két szegmensre
oszthatjuk, a mesére és a valóságra. A kórházban zajló jelenetek a realitás
talaján mozognak és a valóságot mutatják meg, a mesében ezzel szemben bármi
megtörténhet. Nincsenek kötöttségek, nincsenek határok vagy bármi más, ami gátat
szabhatna a fantázia szárnyalásának. A legjobb az egészben, hogy a kettő
elegyéből születik meg a koherens egész film, és szenzációs, ahogy a valóság
áthallásai visszaköszönnek a mesében és fordítva.
Magát a Roy által elmondott
történetet nem szabad komolyan venni. Egy egyszerre vicces, bosszúszomjas és
kiszámíthatatlan mesét kapunk, ami gyermeteg, de pont annyira, amennyire egy
ötéves kislány elméje szeretné. Ez pedig így van jól! Tény, hogy lehetett volna
sokkal logikusabban felépítve ez a szál, de a történetnek így nem lett volna
ekkora súlya. Itt Alexandria és az ő világa a lényeg, az ő akarata érvényesül!
A cselekmény előrehaladtával aztán rájövünk, hogy mi is áll a háttérben, miért
kell Roynak gyógyszer és így tovább. Pazar, ahogy a két fél kiegészíti
egymást, segítenek a másiknak és kölcsönösen szükségük van arra történetre, ami
kezdetben csak egy egyszerű mókának indult. A végére aztán lehull a lepel és
kiderül, hogy magának a filmművészet születésének is tanúi vagyunk, amiért
külön piros pont jár Tarsemnek. Nem mehetünk el szó nélkül a mesés díszlet és a
képi világ mellett sem. Varázslatos a látvány, pedig nincsenek elképesztő CGI
szörnyek vagy metropolisz szintű pusztítás.
Bevallom őszintén Catinca Untaru
akcentusa az elején piszok módon idegesített, de szerencsére sikerült megszokni
és megszeretni a kislányt. Lee Pace remek, viszi a jeleneteit, amikor kell
teátrális, amikor kell higgadt!
Érezni benne egy kis Cinema
Paradiso és egy kis Nagy Hal érzést, de semmiképp sem vitatnám el az egyedi
jelzőt a Zuhanástól. Az első harmadban kissé nehezen hangolódtam rá, de
elkezdtek dolgozni az érzelmek és egy csodálatos történetet kaptunk kitartásról,
emberségről, szeretetről és barátságról. Minden ínyencnek ajánlom, hogy
zuhanjon a mélybe egy kislány szemén át.
Összegzés:
Színészek: 10/7
Zene: 10/8,5
Kategórián belül: 10/8
Végítélet: 80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése