A nimfomániás - 1. rész kritika

A nimfomániás - 1. rész

- Mi ellen lázadtatok?

- A szerelem ellen.

A nimfomániás kapcsán sok dologra lehetett számítani és már a bemutató előtt nagy vihart kavart a film. Egyfelől Lars von Trier életmű összegzésére lehetett számítani, ami garantáltan egy botrányfilm képében manifesztálódik. Aztán jöttek a hírek, hogy a kész művet erőteljesen megvágták. Ez már csak azért is röhejesnek hangzik, mert aki ismeri Trier munkásságát, az tudja, hogy mivel kell számolnia. Senki nem fog megijedni pár álló faroktól a mai világban, a prűd emberek pedig alapjáraton nem néznek meg egy Nimfomániás című filmet. A vágás azonban szerencsére nem tette tönkre a kész filmet!

A történet főszereplője Joe, akit összeverve talál az utcán egy Seligman nevű férfi. Hazaviszi és ápolja, a nő pedig elkezdi mesélni neki az életét. El akarja mondani, hogy mennyire rossz ember ő, Seligman azonban nem így látja.

A nimfomániás szegmensekre van osztva. A film első része öt szegmensből áll és Joe fiatalkorára fókuszál. Nem tér ki arra miként lett a lány ilyen, egyszerűen csak ez van. A történetben rengeteg a Triertől megszokott szimbólum. Konkrétan az egész szexualitást a horgászattal fűzi egybe, aminek túl sok értelme nincs, mégis érdekes, abszurd és kissé vicces, ahogy Seligman folyton párhuzamot von a szex és a horgászat közt. A cselekmény másik különlegessége, az itt-ott felvillanó apróságok. Gondolok itt arra, hogy Joe elmeséli miért utálja a 3-as, és az 5-ös számot, vagy akár Cantus Firmus bemutatására. Ezeket van aki kifogásolja, de szerintem kifejezetten változatosabbá tették a történetet! 

És ha már a változatosságnál járunk, a szegmensek központi témája hiába a szex, itt nem csak egyszerű „művészpornóról” van szó. Erre a legjobb példa Mrs. H elképesztően groteszk színjátéka, ami egyszerre nevetséges és félelmetes. Piszkosul illik a filmbe, igazi Trier mozzanat. Aztán ott van a Delirium epizód, ami egyértelműen a film leggyengébb pontja és itt lehet legjobban érezni, hogy a művet erősen megvágták. Joe és az apja kapcsolata túlságosan felszínes, nincs kibontva, ráadásul ez a szál indokolatlanul hosszú, mégis semmilyen és unalmas. Az valamilyen szinten világossá válik, hogy az apa halála után Joe érzelmileg megtörik, de túl steril és üres ahhoz, hogy ez rendesen kirajzolódjon. A zárás pedig hirtelen érkezik, de tökéletes ütemben (nem) zárja le az addig látottakat és felkészít minket az ezek után következőkre. 

A színészi garmadára nem lehet panasz, Stacy Martin szemérmetlenül megmutat mindent, de nem csak emiatt alakít remekül. Charlotte Gainsbourg és Stellan Skarsgard is jók, Uma Thurman zseniális és még Shia LaBeouf-öt sem akartam (annyira) pofán verni.  

Azt hiszem a fentiekből kiderült, hogy A nimfomániás erősen rétegfilm. Aki a szex miatt akarja megnézni az inkább nézzen pornót, mert Trier filmje nem merül ki ennyiben. Tény, hogy sok a szex és akadnak keményebb jelenetek, de felesleges álszenteskedni, semmi olyan nem történik a vásznon, amit ne láttunk volna már. Ezek mellett a cselekmény szépen fel van építve és bár lehet érezni, hogy a film meg van kurtítva, a változatosságra nem lehet panasz. Joe története pedig a témájából kinőve is rengeteg érdekességet tartalmaz, amik után várom a komorabbnak ígérkező folytatást! (a kritika holnap érkezik)

Összegzés:

 Színészek: 10/7,5

Zene: 10/8

Kategórián belül: 10/7,5

Végítélet: 75%