Insidious – A gonosz háza
James Wan a Démonok között című
művével elkészítette az idei év slágerhorrorját, amit a nézők és a kritika is
imádott. A hab a tortán a 2010-es szintén remekül sikerült Insidious
folytatása, ami az év utolsó harmadában futott be hozzánk. Wan ismét hozza a
formáját, de azt el kell ismerni, hogy ráfér egy kis pihenés horror fronton.
Noha nem azért, mert legújabb filmje gyenge lenne, egyszerűen csak túl sok!
Mielőtt belevágnánk, térjünk ki a
hazai forgalmazásra! Az első rész létezéséről itthon nagyon kevesen tudnak,
ráadásul a forgalmazó teljesen úgy állítja be a filmet, mintha nem is folytatás
lenne (alcím). Ez egyszerűen pénzhajhász dolog, látni kell az első részt,
különben fingja nem lesz a nézőnek arról, hogy mit lát! Ejnye-bejnye hazai
forgalmazó…
A cselekmény ott folytatódik,
ahol az első rész abbamaradt. Josh visszatért, ám tudjuk, hogy ez nem ő, hanem
valami más, aki a testében van. A család Josh anyjának házába költözik, ám a szellemjárás
nem szűnik meg. Egy különös fehér ruhás nő kísért a folyosókon, akiről kiderül,
hogy nagyon is sok köze van ahhoz a bizonyos fátyolos szellemhez.
Az Insidious 2 nem szórakozik
különösképp, nincs felvezetés, egyből belecsapunk az események viharába, ám új
információkkal gazdagodunk. Nem lövök le semmilyen fordulatot, de annyit
elárulok, hogy nem véletlenül lett Josh az áldozat, az ő gyermekkorára lehet
visszavezetni az egész szellemjárta hajcihőt. A cselekmény főként két szálon
zajlik. Az egyikben a Lambert família sorsát követjük nyomon, amint próbálnak
normális életet élni, a másikon pedig a két szelleműző, Specs és Tucker
nyomozása folyik. Mondanom sem kell, a két szál összefut és szépen kiderülnek
az ok-okozati összefüggések, amin személy szerint meg is lepődtem, ugyanis
egészen korrekt kis háttérsztorit kapunk az ijesztgetések mellé. Apropó
parafaktor. Az Insidoius 2 nem fukarkodik, egyfolytában pumpálja a feszültséget
és a folyamatosan ránk törő jumpscare-ek is okozhatnak kellemetlen meglepetéseket.
Konkrétan úgy 2-3 alkalommal én is rendesen összecsináltam magam.
Wan azonban elköveti azt a hibát,
hogy túl sokat használ fel a horror elemekből. Már az első 20 percben, átveszi
a misztikum helyét a csendes beletörődés. Kvázi egyáltalán nem érdekel minket,
hogy a sokadik ajtó is magától nyílik ki, a százezredik árny elsuhan egy
szereplő mögött, ez a sejtetés jó egyszer, kétszer, de rövid időn belül
ennyiszer elsütni nem kifizetődő. Olyannyira, hogy könnyen bele is bukhatott
volna, de szerencsére mindig van egy-egy olyan elem, ami visszaránt ebbe a
bizarr szellemvilágba. Sajnos azonban vannak még ezen kívül is hibák,
motivációs és logikai téren egyaránt. Az azonban mindenképp Wan javára írható,
hogy többnyire képes elfeledtetni velünk ezeket az érdekes sztorival és a feszült
atmoszférával.
Patrick Wilson remek, bár
nagyjából neki jutott egyedül kihívást jelentő szerep. Rose Byrne továbbra sem
egy kedvenc, az ijedten nézésen kívül pedig mást nem is nagyon csinál.
Nem véletlenül írtam, hogy Wan-re
ráfér egy kis pihenés horror fronton. Lehet érezni, hogy kicsit mintha
belefáradt volna, már nem leli annyira örömét ebben a műfajban. Az azonban a
zsenijét dicséri, hogy ennek ellenére is színvonalasabb filmet készített, mint
a mai horrorok 80%-a. Van gond az Insidious 2-vel, de képes végig lekötni az
embert, érdekes történetet kapunk az első részre való utalásokkal és bizony a
parafaktorra sem lehet panasz a megfelelő körülmények közt. Remek kis
szórakozás ez, rajongóknak kötelező és remélhetőleg a rendező urat még
viszontlátjuk a horror berkekben!
Összegzés:
Színészek: 10/7
Zene: 10/6,5
Kategórián belül: 10/7,5
Végítélet: 70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése