Take Shelter
Kicsit
sok volt mostanában a világvége nemde? 2010-ben is el voltunk látva,
tavaly is volt pár (Melankólia, A torinói ló). A Take Shelter nem
feltétlenül világvége film, de van benne egyfajta kettősség, ami miatt
nyugodtan hívhatjuk annak.
Curtis
egy csendes amerikai kisvárosban él feleségével és süket kislányával.
Furcsa víziói vannak egy közeledő viharról, mindemellett rémálmok
gyötrik. Tudja, hogy baj van, hisz édesanyja is skizofréniában szenved,
Curtis úgy hiszi, most ő is erre a sorsa jut. Gyógyszert szed,
szakértőkhöz jár, de nincs változás. Mindez csak a képzelet szüleménye
és Curtis kezd megőrülni, vagy van valóságalapja is viharokkal
összefüggő rémképeknek?
Jeff
Nichols nem régóta avanzsált rendezővé (ez a második filmje),
példaképeinek nem kisebb rendezőket tekint, mint Terrence Malick és
Steven Spielberg. Ez meg is látszik a stílusán, de nem pofátlanul nyúl az előbb említett direktoroktól, sokkal inkább az áthallásokban nyilvánulnak meg a hasonlóságok. A Take Shelter borzasztó nehéz film. Olyan súllyal telepszik rá az emberre, hogy az már fullasztó.
A cselekmény elején rögtön belevágunk a "közepébe", megismerjük a
családot és körvonalazódik Curtis problémája. Tudjuk, hogy valami nincs
rendjén, az egész alapszituációt átlengi valamiféle titokzatosság, ami
sakkban tartja a nézőt. A rémálmok, a viharfelhők, csak a sötétben
tapogatózunk, akárcsak Curtis.
A
történet felénél kicsit alábbhagy az addig szinte tapintható
feszültség, a kedélyek csillapodni látszanak. Ez a tempó rovására is
megy, de szerencsére üresjáratból nincs túl sok és a film visszatér a
helyes vágányra. A Take Shelter szimbolikája zseniális. Konkrétan magáról a viharról sem tudjuk, hogy valós-e,
vagy Curtis félelmeinek, küzdésének manifesztuma, esetleg magának a
skizofréniának a jelei? Annyi derül csak ki, hogy hősünk egyre lejjebb
és lejjebb süllyed, s a rögeszméjévé válik a ház melletti viharbunker
építése. Mint említettem a Take Shelter nem megy a szomszédba
izgalomért. Semmiféle akcióra nem szabad számítani, de az álomjelenetek
(a kikövetkeztethetőség ellenére is) iszonyú feszesek, sőt ijesztő elemekben sincs hiány.
Egyetlen problémám volt a filmmel, hogy kb 10 perccel hosszabb, mint
kéne, ez viszont nem a végén érződik, inkább a cselekmény 2/3-nál.
Amikor
már azt hittük, hogy tökéletesen tisztában vagyunk a történtekkel,
helyre került a kirakós összes darabja, akkor jön a zárás, ami felteszi
az i-re a pontot. Tipikusan a „bambán nézel ki a fejedből” szindrómát hozza elő,
ami után jó darabig nem fogjuk elfelejteni a filmet, annál inkább esünk
gondolkodóba. Nichols szabad kezet ad, ránk bízza a döntést, a
szinopszis felállítását.
Michael Shannont
eddig is remek színésznek tartottam, ezek után pláne annak fogom.
Hihetetlen erőteljes alakítást nyújt, lehengerel az ürge. A tavalyi év
női felfedezettje Jessica Chastain pedig méltó partner, mindamellett,
hogy gyönyörű, még a színészi tehetségével is levett a lábamról. Nem
először az évben (Az élet fája, A segítség)!
A
Take Sheltert mindenképp a tavalyi év legjobbjai közt kell emlegetni,
mert a hihetetlen komplex és érdekes történet mellett egy olyan sajátos
összképet alkot, ami nagyon sokáig az ember fejében kavarog. A nyomasztó hangulat és a feszült, olykor ijesztő atmoszféra
megteremtésével pedig sikerül a székbe szegezni a nézőt, a lassú
történetvezetés ellenére is. Nichols mindezt 1 millió dollárból hozta
össze, pedig a látványra sem lehet panasz. Nem mindenkinek ajánlható
filmről van szó, de egyszer érdemes megnézni a fent említett erények
miatt is. Ez bizony egy betonbiztos bunker lett!
Összegzés:
Színészek: 10/8
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/8,5
Végítélet: 83%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése