2015. augusztus 6., csütörtök

Egy durva év (A Most Violent Year) kritika



Egy durva év


J. C. Chandor a 2011-es Krízisponttal rögtön egy olyan filmet alkotott, ami úgy tette feszültté, izgalmassá és egységessé a gazdasági válságot, hogy közben az ember nem mindig tudta, hogy azok a pénzügyes arcok mit is hadoválnak össze-vissza. Aztán a Minden odavan egy kicsit más vizekre evezett (ha-ha), az Egy durva év viszont ismét az üzleti világot célozta meg, keverve a gengszterfilmek stílusával.

New York, 1981. A bűnözési ráta még soha nem volt ilyen magas, Abel fuvarozó cégének kamionjait is rendszeresen kirabolják. Az üzletember viszont nem akar drasztikus eszközökhöz nyúlni, hiába kap halálos fenyegetéseket és hiába győzködi a felesége arról, hogy vegye fel a kesztyűt. Abel tisztességes és törvényes üzletet visz és ezt meg is akarja tartani. Néhány stikli miatt mégis rászáll a főügyész és a rablások is egyre nagyobb veszteséget okoznak a cégnek. 


Az egyik szemem sír, a másik nevet. Azért sír, mert nem azt kaptam, amit vártam, és azért nevet, mert Chandor stílusából süt a profizmus, és legújabb filmje piszok egyedi. Bevallom őszintén egy gengszterfilmet vártam és minden jel arra is mutatott, hogy ez bizony nem is lesz más. Chandor azonban felrúgta a zsáner szabályait, s noha valóban akad néhány, a műfajra jellemző elem, az Egy durva év sokkal inkább egy krimi és dráma keveréke egy olyan emberről, aki ragaszkodik az elveihez. Nincsenek véres leszámolások, bosszúhadjárat és így tovább. Ez a fajta újragondolása a dolgoknak persze nem mindig előnyös, konkrétan a tempó issza meg a levét. Nagyjából ez a film egyetlen hibája is. Vannak olyan periódusai, amikor leül a cselekmény és kissé repetitívnek hat, amikor Abel folyamatosan azt hangoztatja, hogy törvényes úton marad, és nem folyamodik se fegyverhez, se csaláshoz. Chandor azonban arról is gondoskodott, hogy ne lankadjon sokáig figyelmünk, ez pedig a főhős feleségének, Annának köszönhető. Iszonyatosan erős női karakter ő, akivel nem mersz ujjat húzni, mert ha ideges lesz, akkor megfagy az ereidben a vér. Kettejük szópárbajai roppant feszültek, kemények és még morális kérdések tekintetében is elgondolkodtatnak. A dialógusok ezen felül is iszonyatosan velősek, Abel meggyőzési képességei, Anna fenyegetései mind olyan jeleneteket eredményeznek, amiket nem felejtünk el egykönnyen. 

A cselekmény aztán szépen lassan belelendül, az izgalmasnak szánt részek tényleg izgalmasak, sőt, a kis túlzással altatóbb részek után tövig rághatjuk a körmeinket.
Aki még nem látta a filmet könnyen arra következtethet, hogy úgyis arra lyukadunk ki, hogy néha be kell mocskolnunk a kezünket az előrejutás érdekében, ami részben igaz is, de Chandor műve korántsem erről szól. Erről a kétértelmű befejezés ad legjobban tanúbizonyságot, ami egészen zseniális lett. Abel és a főügyész beszélgetnek, semmi konkrétumot nem mondanak, mégis tudjuk miről beszélnek, és amikor már azt hinnénk, hogy Abel belemegy a játékba, ő inkább vállalja a kockázatot. Vagy mégsem? Soha nem tudjuk meg, pont ettől remek.


Oscar Isaac már egy ideje szépen brillírozik, itt sem tesz másként, szuper alakítást nyújt. Jessica Chastain szintén lehengerlően karizmatikus, pont az ilyen karakterek miatt az egyik kedvenc színésznőm.

Az Egy durva év egyértelműen rétegfilm. Nem lehet teljes mértékben gengsztersztorinak titulálni, Chandor ugyanis jócskán kiszélesítette a műfaj határait. A lassan csordogáló cselekmény helyenként zavaró, de a kiváló párbeszédek, a feszes elemek és a másféle, autentikusabb nézőpont bőven elég egyedivé és szerethetővé teszik. Aki különlegességre vágyik és nem fél a mástól, mindenképp lesse meg. Nem mindenki fog érte rajongani, egy teljesen más habitusú alkotást is ki lehetett volna hozni a témából, de ennél igényesebb és érdekesebb kivitelezést nehezen lehet találni a zsánerben.

Összegzés:

Színészek: 10/8
Zene: 10/7
Kategórián belül: 10/8

Végítélet: 74%     

2 megjegyzés:

  1. Pont most fejeztem be :)
    Elég álmosan ültem neki, egy darabig nem is dobott fel, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy teljesen ráfüggtem a filmre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes-helyes. Már azt hittem egyedül leszek a véleményemmel :D

      Törlés