Clown
Kent csak a fiának akar
kedveskedni a születésnapja alkalmából azzal, hogy beöltözik bohócnak. Aztán
azon kapja magát, hogy nem tudja levenni a maskarát. Ez kezdetben jópofa
mókának tűnik, de a helyzet kezd elmérgesedni és Kent teste is megváltozik.
A Clown marha jól indul. Meg is
lepődtem rajta, hogy mennyire vitt magával a sztori, holott lényegében semmi
extrát nem ad. Mégis kifejezetten szórakoztató és érdekes nézni, ahogy Kent
küszködik újonnan érkezett parazitájával és próbál tőle megszabadulni. A bohócos
körítés szintén dob az összképen, noha nem egyedi, de azért ötletes az
alapfelütés.
Aztán jönnek a sablonok, a
változás, hősünkből szörny lesz, a cselekmény pedig visszazuhan a szimpla
középszerbe. A tipikus hirtelen hanghatásokkal próbálják a frászt hozni ránk
(többnyire sikertelenül), a vérmennyiség sem valami hatalmas, maximum az
verheti ki egyeseknél a biztosítékot, hogy többnyire gyerekek az áldozatok, bár
ez sincs túlspirázva. A szokásos bakikat sem ússzuk meg, kapunk logikai
bukfenceket, de van olyan szereplő (Karlsson), akiről fingunk nincs mi lesz a
sorsa, egyszerűen csak nem látjuk többet. A zárás is a szokásos "vége de még
sincs" epilógus, ami után csak húzzuk a szánkat.
A Clown végül egy olyan
tucathorror lett, aminek az „unalmas” felvezetése sokkal szórakoztatóbb és
érdekesebb, mint a sablonos gyilkolászás és a démon mizéria. Horror fanok
tehetnek vele egy próbát, de leginkább azoknál fog működni, akik félnek a
bohócoktól.
Összegzés:
Színészek: 10/5
Zene: 10/5,5
Kategórián belül: 10/5
Végítélet: 52%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése