2015. január 29., csütörtök

A Hard Day kritika



A Hard Day


Csípem Koreát, mert mindig elő tudnak rukkolni valami nagyon nagy királysággal, főleg ami a thrillereket illeti. Mai alanyunk az év egyik legjobbja is lehetett volna, csak a végére kicsit elfáradt.


Geon-soo-nak nehéz napja van. Épp az anyját temetik, amikor felhívják, hogy a belső ellenőrzés rászállt a gyilkosságiakra és a korrupt zsarukat keresik. Ez azért szívás, mert Geon-soo is egyike ezeknek a bizonyos rendőröknek. Hogy lehet a helyzet még ennél is rosszabb? Az őrse menet hősünk elüt egy embert, majd a csomagtartóba teszi és elhajt. Aztán kiderül, hogy volt egy szemtanú, aki zsarolni kezdi.


Első olvasatra elég töménynek tűnik nemde? Gyakorlatban is az, semmi felvezetés nincs, már az első percben jönnek a konfliktusok, velük pedig párban jár a feszültség és az izgalom. A legnagyobb erény pedig az, hogy a film úgy pörög, hogy az embernek félrenézni nincs ideje. A problémazuhatag és ezek megoldása végigkísérik a művet, mi pedig tudjuk, hogy hősünk nem szent, mégis izgulunk érte. Természetesen kapunk csavarokat is szép számmal, ezek nem mind működnek, de fenn tartják a figyelmet és színesebbé teszik a cselekményt. Az A Hard Day persze nem csak attól jó, hogy szélsebesen száguld és fordulatos. Minden megvan benne, amit ez a műfaj megkíván. Üldözés, akció, változatos bonyodalom és zsigeri izgalom. 

A baj csak ott van, hogy az utolsó harmadra átmegy egy tucatthriller színvonalára, ami kétségtelenül ront az összképen. Logikailag és összetettségét tekintve is vannak hibái, de ezeket még elnézném, ha a főgonosszal való harc nem lenne már nevetséges a végére. 


Ettől függetlenül aki izgulni szeretne és valami pörgősre vágyik a műfajon belül, az bátran lesse meg az A Hard Day-t, nem fogja megbánni. Hiába lehet belekötni, ha egyszer remekül használja a stílusjegyeket és végig leköti az embert. Soha rosszabb röpke két órát.

Összegzés:

Színészek: 10/6,5
Zene: 10/6,5
Kategórián belül: 10/7,5

Végítélet: 71% 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése