A mindenség elmélete
Stephen Hawking élete ordított
egy filmért. Napjaink legnagyobb zsenije alapjáraton érdekes személyiség, de
betegsége még különlegesebbé teszi az útját. Ő azon kevés tudósok egyike, akik
töretlen népszerűségnek örvendenek nem csak a szakmán belül, hanem a
popkultúrában is.
A történet fonalát a 60-as
években vesszük fel, amikor Hawking megismerkedett első feleségével, Jane-nel.
A betegség is felüti fejét elég hamar, mi pedig tanúi lehetünk egy elveszettnek
hitt harc olykor fájdalmas, de szép kálváriájának.
A mindenség elmélete „Oscarra
gyúrt” film, ehhez kétség sem fér. Adott az életrajzi műfaj, a betegség, a sok
kompromisszumot kötő színészek és az emberi dráma. Ezeket az alkotásokat okkal
lehet vádolni, hogy messziről lerí róluk, hogy díjakra vadásznak, így sokan
elvből elutasítják őket. Ez részben jogos, és a végeredmény nagyon ritkán
forradalmi, rossznak akkor is badarság lenne nevezni ezeket a filmeket. Az
odafigyelés most is látszik, s bár a cselekmény kiszámítható, mégsem unalmas,
végig nézeti magát és képes fenntartani a figyelmet.
Ami azonban meglepett, hogy A
mindenség elmélete legalább annyira szól Jane-ről, mint Stephen-ről. Vannak
olyan szegmensek, amikor egyikük, máskor másikuk kerül előtérbe. Stephen
karaktere a betegséggel küzd, de nem hagyja el magát, családot alapít és
világhírű professzor lesz. Mindez persze nem jöhetett volna létre Jane nélkül,
aki óriási áldozatokat hoz és végig férje mellett áll. Leginkább ettől lesz
gyönyörű a film. Persze lehetett volna egy tudományosabb jellegű művet is
készíteni ebből az alapanyagból, de az elméleti fizika pont akkora szerepet
kap, amekkorát kell. Ez a film Stephen és Jane kapcsolatáról szól, a
családról és az önzetlenségről és csak másodsorban a tudományról. Külön
tetszett, hogy a humort sem hagyta ki James Marsh rendező. Rengeteget lehet
mosolyogni és olykor nevetni is. Az utolsó harmadban néhol kicsit giccsessé
válunk, de egy ilyen mű valahol ezt meg is követeli. Nem rontja el az
összképet, maximum legyintünk rá, esetleg megtelik a szemünk könnyel.
Eddie Redmayne a Nyomorultakban
idegesített, itt azonban leborulok előtte, mert zseniális. Átszellemült
alakítást nyújt, repül is az Oscar jelölés, erre a nyakamat teszem. Felicity
Jones pedig méltó partner, aki felnő a feladatához és meg is birkózik vele.
Igen, A mindenség elmélete „Oscarra
gyúrt” film, annak minden erényével és hátrányával. Ez alapján mindenki el
tudja dönteni, hogy érdekli-e vagy sem. Mégis melegen tudom ajánlani
mindenkinek, mert hiába láttunk már ehhez hasonlót, a lelkünknek nagyon is jót
tesz. Egy szép és lírai romantikus dráma, amiben nincsenek nagy veszekedések és
békülések, csak két ember, akiknek közös az útja.
Összegzés:
Színészek: 10/9
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/7
Végítélet: 78%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése