Noé kritika

Noé

Darren Aronofsky megbízhatóan szállította a piszok erős drámákat, s bár a hatásvadászat nem áll messze tőle, mégis egy iszonyúan tehetséges rendezőről van szó, gondoljunk csak a Pi, a Rekviem egy álomért vagy akár a Fekete hattyú című műveire. Ezúttal azonban egy nagyköltségvetésű, ráadásul vallási témájú mozit hozott össze, Noé történetéből. Az eredmény pedig felemás, de legalábbis nem Aronofsky-s.

A sztorit azt hiszem mindenki ismeri, aki minimálisan jártas a Bibliai történetekben. Adott Noé, aki Sét leszármazottja. Sét pedig Éva gyermeke, aki ugyebár az első nő a Biblia szerint. A világ pusztul, rothad, a gonoszság egyre nő, mindössze néhány jó ember él a földön. Egyikük Noé, aki Isteni üzenetet kap, miszerint özönvíz árasztja el a bolygót, elpusztítva ezzel fajunkat. Hősünk épít egy bárkát, hogy családjával átvészelje a vihart. 

Alapjáraton nem szeretem a vallásközpontú filmeket. Miért? Mert túlságosan kötöttek. Ha valami nem úgy van bennük, ahogy a szentírásban, a vallási fanatikusok istenkáromlást kiáltanak, a laikusok, ateisták pedig szimplán érdektelennek tekintik a témát. Épp ezért volt Aronofsky-nak nehéz dolga, ráadásul ő minden igényt szeretett volna kielégíteni. Engem ez viszont egyből megfogott. A Noé nem egy két órás hittanos agymosás, sokkal inkább egy modern felfogású fantasy, bibliai alappal. A meseszerű Őrzők például annyira szuper hangulatot vittek a filmbe, hogy emelem kalapom. A cselekmény felépítését tekintve szépen sorjában megmutat mindent. Az emberi gyarlóságot, azt, hogy Noé miben más, az özönvízre való felkészülést és persze a harcot a túlélésért, miközben saját felsőbb hatalmú urunkkal is viaskodnunk kell. A modernség több színen is beköszön Aronofsky filmjében. Gondolok itt rögtön az emberek megítélésére. Nincsenek szentek, nincsenek tökéletes, sosem hibázó csodalények, emberek vannak, akikben igenis ott burjánzik a gonoszság csírája! Ezzel maga Noé is szembesül nem is kevésszer, mi pedig végig tisztában vagyunk vele, hogy ő sem tökéletes. Jó ember, akárcsak a családja többi tagja, és az özönvíz lemossa a bűnt, örökre eltüntetni mégsem tudja. Egyszerűen csak egy új, tiszta lappal indít! Az újfajta felfogás a már említett Őrzőknél is kiütközik, akik egyértelműen a látványelem skatulyába estek bele. Ennek ellenére imádtam őket, ráadásul a csatajelenet, amikben összecsapnak az emberekkel, valami egészen zseniális és lazán felveszi a versenyt a legtöbb látványfilm városrombolásaival.

A történet végéhez közeledve aztán sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a morális kérdések, döntések, a jó és a rossz harca. Ezt szintén sikerült korrekt módon elmesélni, hibák azonban kétségtelenül akadnak. Gondolok itt a bárka potyautasára, a Noé fiának vándorlására és néhány apró, de frusztráló logikai bukfencre. Ki kell emelnem azonban a film technikai részét. Az egy dolog, hogy a látvány csodás, de a szuperül összevágott time-lapse jelenetek (teremtés) piszok mód megdobják a Noé szórakoztatófaktorát.     

Russel Crowe viszi a hátán a filmet, a többiek pedig méltó statiszták. Kiemelni rajta kívül senkit nem tudnék, de Jennifer Connelly, Emma Watson, Logan Lerman és a többiek szintén korrekt teljesítményt nyújtanak!

Az a nagy helyzet, hogy kellemeset a csalódtam Aronofsky Noéjában. Egy jóval vallásközpontúbb és elvakultabb filmre számítottam, ehhez képest egy korrekt látványfilmet kaptam, ami a jó és a rossz közti különbségről szól. Persze vannak hibái, nem is kevés, kicsit talán hosszabb is a kelleténél, de azon kaptam magam, hogy kifejezetten jól szórakozom. Ez a szabadabb szellem és a modernebb köntös jól áll ennek témának, de biztos vagyok benne, hogy legalább annyian fogják emiatt utálni, mint szeretni. Egy szó, mint száz, Aronofsky ezúttal is vette az akadályt, s bár kétségtelenül ez a leggyengébb filmje, még is így megtalálhatja a maga célközönségét. Nem csak vallásosoknak! 

Összegzés:

Színészek: 10/7

Zene: 10/7,5

Kategórián belül: 10/6,5

Végítélet: 69%