A Grand Budapest Hotel kritika

A Grand Budapest Hotel

Wes Andersonról már számtalanszor leírtam, hogy imádom. Persze ő egy olyan stílust képvisel, amire nem mindenki vevő. Ez a végtelenül szerethető és kissé infantilis világ, amit ő rendre megteremt mégis, olyan hangulattal ruházza fel műveit, hogy az leírhatatlan. Ilyen a Grand Bp Hotel is. 

A történet a mára már leharcolttá vált, egykoron mégis fényűző címszereplő szállodáról szól, azon belül is annak különleges portásáról, Gustave úrról. Gustave egy végtelenül kedves, művelt arisztokrata, aki amellett, hogy fenntartja a hotel hírnevét, gazdag és idős hölgyekkel hancúrozik és használja ki őket. Az intézménybe közben új kifutófiú érkezik, egy bizonyos Zéró, s Gustave egy szeretett kuncsaftja is beadja a kulcsot, ami adott esetben egy hagyatéki botrányhoz vezet. 

Már az első képkockákból nyilvánvalóvá vált, hogy Anderson szemernyit sem változtatott a bevált recepten és itt bizony egy stílusgyakorlattal lesz dolgunk. Az azonban nem mindegy, hogy milyennel! A már megszokott képi világ, a zakkant karakterek és a pattogós cselekmény maradt, néhány változás mégis akad. Például nem túlzok, ha azt állítom, hogy a GBH a rendező úr legviccesebb filmje. Effektíve végigröhögtem a filmet, a hol beteg, máskor bájos poénokon, helyzetkomikumokon. Ez többek közt a zseniális karakterekből fakad, úgymint Gustave. Szenzációs, ahogy elszaval egy több strófás költeményt, aztán egyszer csak megszakítja egy „fuck it” beszólással. Tudjuk, hogy egy végtelenül álszent pali, mégis képtelenség nem szeretni, mert annyira hatalmas figura. Persze említhetném még a pszichopata Joplingot vagy a szintén szuper Zérót. Ők mind olyan arcok, akik piszok mód passzolnak Anderson világába, máshol azonban két lábon járó túlzások lennének.

A cselekmény végig pörög, záporoznak a dialógusok és az események, kicsit végig érezni egyfajta burleszkes hatást. Ezt több rendező azonban rosszul építi be műveibe, de Anderson adott esetben is jelesre vizsgázik. Ő a háborút is viccnek álltja be, mindent olyan cuki köntösbe bugyolál, hogy egyszerűen szeretnék az ő világában élni. Pedig az erőszak ugyanúgy jelen van itt is, mint mindenhol, ő mégis mindennek egy teljesen más nézőpontot ad. Egyedül a film végével nem voltam kibékülve, kicsit hirtelen és súlytalanul érkezett.

A szokásos Anderson sztárparádé most sem maradhatott el: Ralph Fiennes zseniális, de ugyanez elmondató a kisebb szerepekben remeklő Edward Nortonról, Adrien Brody-ról, Willem Dafoe-ről és még sorolhatnám a neveket. Az újonc Tony Revoloriról se feledkezzünk meg, rá sem lehet panasz!

A Grand Budapest Hotel ízig-vérig beleillik Wes Anderson életművébe, amit lehet utálni, de ő egy akkora üde színfoltja a mai filmművészetnek, hogy szinte akármit csinál, azt én látni akarom! Legújabb alkotása pedig egyszerre imádnivaló, morbid és pokolian vicces. Szórakoztatás, ahogy azt csak a legnagyobbak tudják!

Összegzés:

Színészek: 10/9

Zene: 10/8

Kategórián belül: 10/8,5

Végítélet: 83%