2013. október 11., péntek

American Horror Story: Coven



American Horror Story: Coven


Elindult a harmadik évad, ami a Coven alcímet viseli. Mint megszokhattuk, most is egy teljesen új sztorit kapunk, szó nincs folytatásról, ellenben a főbb karaktereket a már megszokott színészek alakítják. Az új évad a boszorkányokról fog szólni, ennek a felvezetését láthattuk most.
A fiatal Zoe egy balul elsült aktus után rájön, hogy boszorkány, ezért egy bentlakásos intézménybe küldik, ahol megtanulhatja kontrollálni a hatalmát. Megismerkedik más, hasonló sorsú fiatal lányokkal és egy tanárral, aki igyekszik segíteni. Igen ám, de jön valaki, akinek elege van a bujkálásból és sürgősen tenni akar azért, hogy a világ rettegjen tőle.
Tipikus nyitóepizód volt, nagyon gyorsan elrepült, nagyon sok dolgot felvezettek, meglátjuk mi sül ki belőle. A beteg dolgok megmaradtak, a hangulat ütős, de sajnos ez minden, csak nem horror. Inkább a misztikum egy formája, de a horrorhoz kéne egy kis para, azt viszont nem kapunk. A boszorkányos téma sem a legtetszetősebb, de számtalan lehetőség van benne, ez tény. Nem dobtam el a hajam, de hiányzott ez az atmoszféra, így várom a folytatást! 10/7

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése