A nyár királyai
Na kérem, az elmúlt néhány évben
visszatért egy régi ismerős filmes műfaj: a felnőtté válást boncolgató
gyerekfilmek. Gondoljunk csak a Super 8-ra, a Holdfény Királyságra vagy a Mudra.
A téma remek, sokféleképp körüljárható, csak az a kérdés, hogy nem túl
elcsépelt-e ez már? Nos, A nyár királyainak erre egy határozott nem a válasza!
Joe és Patrick a legjobb barátok.
Előbbit az apja neveli, aki finoman szólva sem jó arc. Akaratos, önfejű,
rasszista és így tovább. Patrick szülei iszonyú konzervatívak, idegesítőek,
ráadásul azt hiszik mindez jó nevelési módszer. A két 15 éves srác megelégeli
az otthoni életet és megszöknek a közeli erdőbe. Hozzájuk csapódik a fura ám
barátságos Biaggio és együtt felépítenek maguknak egy új, szabadabb életet.
Otthon persze a szülők elkezdenek aggódni!
A téma sokrétű, alapjai
természetesen a kamaszkori lázadás, a felnőtté váláshoz vezető út, a tomboló
hormonok és a naiv gyerekkori fantázia. Ehhez mérten a film itt-ott túloz nem
is keveset, gondoljunk csak a szülők viselkedésére. A tipikus kamaszkori sulis
sztereotípiákat sem ússzuk meg, de mivel a cselekmény nyáron játszódik, így
ebből szerencsére vajmi keveset tapasztalunk. Karaktereink jó arcok, lehetetlen
nem szeretni őket, bármennyire is nem hibátlanok. Joe több dologban hasonlít az
apjára, mint hinné, ezt pedig egy zseniális jelenetben a tudtunkra is adják, ha
addig nem esett volna le. Patrick a fizikálisan erősebb, ám lelkileg gyengébb
jellem, befolyásolható és egy kis győzködéssel benne van minden rosszban. Persze
hatalmas szíve van, erre több bizonyítékot is kapunk. A harmadik jómadár,
Biaggio a két lábon járó túlzás, de annyira kell ő hőseink mellé, mint egy
falat kenyér. Oda nem illő monológjaival, ijesztő mimikájával és
kiszámíthatatlan viselkedésével messze a film legszórakoztatóbb karaktere.
A cselekmény első harmada
felvázolja az alapszituációt: azaz a srácot miért is akarnak megszökni
otthonról. Ez egy teljesen természetes dolog, ki ne fantáziált volna erről,
néhány veszekedés után? Szabályok, felnőttek nélkül élvezni a szabadságot.
Aztán jönnek bulis napok, hőseink élvezik az életet, a kalandot, pedig nincs
kapcsolatuk a külvilággal. Így nem a mai popkultúrából táplálkozik a film,
nincs szó Facebookról, Twitterről, Joe-ék magasról tesznek mindenre, tényleg a
természetben élnek! Aztán jön valami, ami minden barátságot, idillt és
szórakozást fel tud borítani: a nő (elnézést női olvasók, de mindenki tudja,
miről beszélek)! Ezzel a dráma is belép a filmbe, kicsit komorabb,
depresszívebb irányba fordulunk és lényegében a zárásig ki sem jövünk belőle.
Ez kezdetben kissé zavaró és bosszantó, de ahogy közeledünk az epilógushoz, úgy
kezd az egész hajcihő értelmet nyerni. A már említett befejezés pedig olyan
tökéletes, amilyennek lennie kell. Gyerekes mégis teljesen hihető. Amolyan
„ilyen az élet” közhely, ami mégsem zavaró!
Mintha Hollywoodban egyre több
lenne a tehetséges gyerekszínész! Erre enged következtetni, hogy mind Nick
Robinson, Gabriel Braddo és Moises Arias is kiválóan játszanak! A leghálásabb
szerep azért Nick Offerman karakterének jut, de ettől függetlenül a srácok
viszik a prímet. Ki kell emelnek a zenét is, ami tipikusan indie-filmes, de
remekül el van találva!
A nyár királyai egy újabb kiváló
próbálkozás az olyan gyerekfilmek terén, amiknek központja a felnőtté válás.
Elképesztően hangulatos mozi ez, ami csak árasztja magából a szabadság érzését,
ezen kívül a humorára sem lehet panasz. Természetesen vannak apróbb hibái, de
mindenkinek ajánlom, aki volt kamasz! Hogy miért? Mert röpke másfél órára újra
az lesz!
Összegzés:
Színészek: 10/7,5
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/7,5
Végítélet: 76%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése