2013. augusztus 16., péntek

Elysium - Zárt világ kritika



Elysium – Zárt világ



Neil Blomkamp a kiváló District 9-nal ha nem is új életet lehet a sci-fi műfajba, de mindenképp letett az asztalra egy olyan művet, ami komoly társadalmi témákat feszegetett, mindemellett piszok szórakoztató és látványos is volt. A Dél-Afrikai rendező ezúttal is hasonló stílusba nyúlt, az Elysium akár lehetne District 10 is, de mégsem az.


A 2100-as évek közepére a világ két részre bomlott. A túlnépesedett földön ragadtak az átlagemberek, a tehetősebbek pedig az Eysium nevű luxusűrállomáson élvezik a kényelmes életet. Max bűnöző volt, mára egyszerű melós, akit egy nap a munkahelyén halálos sugárzás ér. Öt napja maradt az élők közt, ezért fel akar jutni Elysiumba, hogy meggyógyíttassa magát. Ez azonban nem egyszerű menet!


Az Elysium iszonyúan hajaz a District 9 alapkoncepciójára. Ugyanúgy megtalálható a két társadalmi réteg bemutatása, a főszereplő ugyanúgy a gyógyírt keresi a bajára és még sorolhatnám a közös tényezőket. Az Elysium mégis kicsit sekélyesebb és kihasználatlanabb, mint fent említett társa. A film eleje nekem kifejezetten gyors volt! Az események pörögnek, persze részesei vagyunk a dolgoknak, de nem lehet a diktatúra és a nyomor mögé látni. Kifejezetten jót tett volna, ha nem csak elhintett morzsákból ismerjük meg Max múltját és az egész elszeparálódott világot, hanem Blomkamp hagy némi időt ezek részletesebb szemléltetésére. Ezen felül az Elysium sok helyen logikátlan, hol minimálisan szembetűnő, máskor nagyon zavaró helyen. Sok a megválaszolatlan kérdés és néhány karakter motivációja is egy huszárvágással el lett intézve. 

DE! Blomkamp mégis eléri, hogy a filmje jó legyen. Apró részletekre ügyel, amik nagyot dobnak az élményen. Remek dolog, hogy nem állította be legyőzhetetlen félistennek a főszereplőt, hiába van rajta egy exoskeleton. Ő is csak, halandó, szerető, hibázó, élő ember. Említettem, hogy a film pörög. A bő másfél óra gyorsan elrepül, minimális lazítás akad, de ezt leszámítva a film folyamatosan sebes tempót diktál. Az akciók kegyetlen jók! Elképesztően kemény tűzpárbajok, ökölharcok és intenzív zúzások váltják egymást, amik a feszültség mellé a brutalitást sem vetik meg. A vérmennyiség talán még übereli is a District 9-ban látott pusztítást. Ezekkel az egyetlen probléma az, hogy egyes jeleneteknél piszkosul rángatják a kamerát és egy-egy harcból az égvilágon semmit sem látunk. A zárás még fokozza a drámát s bár teljesen kiszámítható, mégis ésszerű.


Matt Damon korrekt, Jodie Foster szintén, Sharlto Copley-t pedig külön öröm volt efféle szociopata gyilkológép szerepkörben látni. Ki kell emelnem a zenét is, ami hatalmasat dob egyes jelenetek intenzitásán!


Az Elysium közel sem tökéletes, olyan, mintha Blomkamp előbb rendezte volna ezt, aztán a Disctrict 9-t. Alapvetően kiküszöbölhető hibákkal találkozunk, amik rontanak az élményen és a túl sebes tempó sem válik a film előnyére. Mégis tetszett ez a zord jövőkép, hisz remek hangulattal rendelkezik, izgalmas, kellően brutális, borzasztó látványos és mocskosul szórakoztató. Ezért pedig már megéri az utazás az Elysiumra. 


Összegzés:

Színészek: 10/7
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/7,5

Végítélet: 73%

3 megjegyzés:

  1. Vártam ezt a filmet, de annyi rosszat írnak róla, hogy elgondolkoztam, megéri-e a befektetett időt és pénzt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sok lehúzó kritikát olvastam, de részemről megérte. Nem kell csodát várni, de így is a nyári moziszezon jobbjai közt van az Elysium.

      Törlés
  2. Elborzasztóan gyenge mozimű: összesen 3 színész korrekt alakítása, Elysium és Damon fémvázának kinézete, és egy-két elpazarolt ötletcsökevény adnak neki minimális értéket. De ezeket leszámítva egy teljesen szétesett, összecsapott sablonszkripttel mevert, bóvli látványfilm, lusta karakterrajzolással és lopott effektekkel a Star Wars-ból, a Districkt9-ből és a Transformersből. Túl rossz alkotásként és élményként is ahhoz, hogy egyáltalán az "elmegy"-szintet megüsse. Kemény időpazarlás a film!

    VálaszTörlés