Byzantium
A vámpírfilmek új generációba
léptek. A vérszívók csillognak, vegetáriánusok és egyáltalán nem félelmetesek. A 2009-es
Daybreakers vagy a 2010-es Engedj be remake óta nem készült értékelhető
alkotást a műfajon belül, ráadásul az egész vámpírkultusz misztikuma jócskán
megkopott. Neil Jordan azonban járatos a műfajban, hisz ő rendezte anno minden
idők talán legjobb vérszívós moziját, az Interjú a vámpírralt.
Eleanor vámpír és 200 éves.
Anyjával, Clara-val él. Clara örömlány, ebből tartja fenn magukat. A vámpíroknak enniük kell, a gyilkosságok miatt pedig Ellie-ék folyamatosan költöznek.
Ezúttal egy öreg motelbe, a Byzantiumba fészkelik be magukat, ahol végre úgy
tűnik egyenesbe jöhetnek a dolgok. De az persze túl egyszerű lenne.
A Byzantium vámpírjai bár nem
csillognak, mégsem felelnek meg az alap vámpírmítosz követelményeinek. A
napfény nem árt nekik, nincsenek nagy szemfogaik, nincsenek különleges
képességeik. Kis túlzással egyszerű emberek, azt leszámítva, hogy vérrel
táplálkoznak és kortalanok. Vámpírrá az válhat, aki kész a halálra és ellátogat
egy ismeretlen szigetre. Nem bonyolult, de korrekt alapkoncepció.
A két főhős
tűz és víz jellem. Ellie visszahúzódó, elmélkedő, szereti a magányt, míg Clara
társasági, kicsapongó és könnyűvérű asszony. Mégis egymásra vannak utalva és
mindent megtesznek a másikért.
A Byzatium kicsit titokzatosan
kezd, rengeteg flashback-el operál, és nem rohan előre. Nem kifejezetten
tetszett ez a tendencia, a cselekmény nem halad semerre és a tempó is
lagymatag. Aztán szerencsére időben kapcsol a film, elkezdi pumpálni a
feszültséget, izgalmas lesz és érdekfeszítő. Néhány következetlensége azért
szemet szúrt, de amint felfedik a történet homályos darabkáit, úgy lesz egyre
szórakoztatóbb és szerethetőbb a film. A zárás kiszámítható, de így kellett
befejezni, így kerek a sztori.
Saoirse Ronan nem a szívem
csücske, korrekt teljesítményt nyújt, de sokszor idegesít a kimért és hideg
alakításával. Gemma Arterton azonban tökéletes ribanc. Ez pedig itt egy igen
nagy dicséret. Messze övé a legnagyobb alakítás, pedig feltűnik a brit
színjátszás új krémje: Sam Riley, Daniel Mays vagy épp Caleb Landry Jones.
Bár közel sem tökéletes, a
Byzantium végre ismét pumpált némi vért a vámpírfilmekbe. Itt is van szerelmi
szál, de egyáltalán nem zavaró, a karakterek jók, a vérmennyiség korrekt és a
sztori is érdekes. Egy kicsit nehezen indul be, de érdemes kivárni a végét.
Félni ezek után sem fogunk tőlük, de legalább ismét elhisszük, hogy a műfaj nem annyira
halott, mint a szereplői!
Összegzés:
Színészek: 10/7
Zene: 10/6,5
Kategórián belül: 10/7
Végítélet: 69%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése