Szemfényvesztők
Louis Leterrier sok mindennek
nevezhető, csak kiváló rendezőnek nem. Készített ő már pocsékot (A titánok
harca), középszerűt (A hihetetlen Hulk, A szállító) és egész jót (A nyakörv)
is. Sajnos ez a tendencia folyamatosan romlott, de fellélegezhetünk, a francia
úriember visszatalált a helyes útra és úgy szórakoztat, ahogy azt kell!
Négy utcai bűvész sorsát követjük
nyomon, akik valamilyen úton-módon ismerik egymást. Egy titokzatos csuklyás
alak utasítására összeállnak és elkövetik a történelem három legnagyobb
bűvészmutatványát. Ez azonban nem túlzottan törvényes, így az FBI és az
Interpol a nyomukba ered.
A Szemfényvesztők egy tökéletes
kikapcsolódás. A sztori ötletes, egy mezei krimit látunk, az alapkoncepció
mégis különleges a bűvészmutatványok miatt, még akkor is, ha a filmet egy
percre sem lehet komolyan venni. A cselekmény is megtévesztő, azt
hihetnénk, hogy a bűvészek a főszereplők, de ők csak bábok, akik egy felsőbb
hatalom parancsára cselekszenek. Szó se róla szórakoztató karakterek, de nem ők
állnak a középpontban, hanem az őket üldöző kormányügynökök. Ez egyfelől nem
rossz húzás és a sztorit nézve értelme is van, de pont a misztikumot veszi el
karakterekből.
Leterrier mozijának legnagyobb erénye a tempó! Olyan orbitális
sebességgel száguld a film, hogy kvázi félrenézni sincs időnk, az első perctől
az utolsóig leköt, izgalmas és veszettül szórakoztat. Egy ilyen stílusú
alkotásnál természetesen a csavarok is elengedhetetlenek, melyek közt akad
kifejezetten ötletes, a fő csattanó azonban egyáltalán nem ütött akkorát, mint
lehetett volna és egy szó, mint száz, nem is fáradtak azzal, hogy extra
motivációval vagy magyarázattal szolgáljanak. Ennek ellenére működik a film, de
hiányoznak belőle az érzelmek, a mélység. Nekem speciel kevesek voltak azok az
okok, amik táptalajt szolgáltattak a megoldáshoz, minden csak trükk, csak úgy
történik, ami szép és jó, de teljes mértékben komolyan vehetetlen és tét
nélküli.
A színészgárda impozáns, minden
nagy nevet jó volt látni, így: Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Isla Fisher,
Dave Franco, Mark Ruffalo, Mélanie Laurent és a két nagy öreg, Michael Caine és
Morgan Freeman.
Sok helyen bele lehet kötni és közel
sem tökéletes filmmel állunk szemben, de egyszerűen nem lehet nem szeretni a
Szemfényvesztőket. Kifejezetten jó poénokkal operál, izgalmas, változatos,
szórakoztató és egy bő másfél órára kiszakít a való világból. Ha közelebbről
nézzük látszik a turpisság, de ez minket nem érdekel, mert szeretjük ha
átvernek minket!
Összegzés:
Színészek: 10/7
Zene: 10/7
Kategórián belül: 10/7
Végítélet: 70%
Imádjuk, ha átvernek minket.
VálaszTörlésTéged, ha jól sejtem, már át is vertek.
Legalább már volt értelme elkészíteni ezt a filmet...
Valószínűleg csak engem vertek át... azért lett a nyár legnagyobb meglepetésfilmje ez. Azért hozott világszerte 320 milliót és azért lesz folytatása. Akkor most kit is vertek át?
Törlés