Gru 2
Anno 3 éve a Gru egy hipercuki
animációs film volt, aminek különlegessége, hogy egy negatív hős volt a
főszereplő. Természetesen megtörténik a jellemfejlődés és jófiú lesz, de ez,
ebben a műfajban abszolút egyedi. És akkor még az idióta kis minionokról nem is
beszéltünk, akik végképp feldobták a cselekményt. Az első rész siker, jöhet a
folytatás, ami ezúttal az érzelmekre koncentrál.
Gru tisztességes családapává vált
és boldogan él Agnes, Margo és Edith társaságában. Az Antigonosz liga azonban
elrabolja hősünket és megkérik, hogy segítsen nekik megtalálni egy új bűnözőt,
akinek pusztító fegyver van a birtokában. Gru újra játékba száll, de közben a
lányokra is figyelnie kell.
Mégegyszer nem lehetett ugyanazt
a formulát elsütni, úgyhogy a készítők ezúttal a legalapvetőbb érzelemre
építették a cselekmény vázát: a szerelemre. Gru és legidősebb csemetéje is
szerelembe esik, aminek előre tudjuk mi lesz a kimenetele és ez sajnos az egész
összképre rányomja bélyegét. A Gru 2 iszonyúan kiszámítható, mondhatni sablonos,
és nem csak ez az egyetlen hibája. A minionok többet szerepelnek és olykor
inkább idegesítőek, mintsem viccesek. És akkor még nem említtetem Gru társát,
az infantilis hiperaktív módjára viselkedő Lucy-t, akit azért a végére
megszeretünk, de néhol szabályosan le tudtam volna keverni neki néhány pofont.
Félreértés ne essék a Gru 2 közel
sem rossz film, csak elmarad az első résztől, holott többet akart nyújtani. De
térjünk rá inkább a pozitívumokra. A másfél órás játékidő végig pörög, remekül
szórakozunk, a cselekmény változatos és szerencsére sikerült megtartani az első
részben fellelhető erények javát. Gru továbbra is jó arc, Agnes még mindig a
filmtörténelem egyik legtündéribb szereplője és a gonosz El Macho is
szimpatikus, azt leszámítva, hogy nagyon kevés szerep jut neki. A poénok
többnyire működnek, ezekért elsősorban a néhol túlzásba vitt minionok a
felelősek, de a többiek is igyekeznek, az Alien kikacsintásért pedig
orbitálisan nagy pacsi!
Aki szerette az első részt, az
valószínűleg bírni fogja ezt is! Közel sem tökéletes, elég sok hibája van, de
szerencsére képes szerethető és szórakoztató maradni, így nem lehet rá nagyon
haragudni. Egyszeri nézést okvetlenül megér 0-tól 99 éves korig, de abban nem
vagyok biztos, hogy kell nekünk egész estét film a minionokról. Na majd
meglátjuk, soha rosszabb folytatást.
Összegzés:
Színészek: -/-
Zene: 10/7
Kategórián belül: 10/7,5
Végítélet: 72%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése