2013. július 30., kedd

Farkas (The Wolverine) kritika



Farkas



Az X-Men kezdetek: Farkas egy szórakoztató, de középszerű és felejthető mozi volt, ami manapság közutálatnak örvend. Tény, hogy nem váltotta meg a világot, de volt olyan jó (vagy rossz), mint az X-Men 3. Mindenesetre ez azért fontos, mert itt a folytatás, amiben Logan barátunk megtapasztalja a halandóságot.


Az említett X-Men 3 történései után járunk, amikor is Logan remeteként él, mígnem meg nem keresik azzal, hogy búcsúzzon el egy régi barátjától Tokióban. Hősünk eleget tesz a kérésnek, ami természetesen később bonyodalmakhoz vezet. Logan lassan elveszti öngyógyító képességét és újdonsült szerelmét is meg kell védenie.


Rögtön egy röhejes jelenettel indítunk, amiben épp Nagaszakiban járunk az atombomba becsapódásának idején. Nem részletezem, de maradjunk annyiban, hogy vicces. A cselekmény nem aprózza el, hamar elérkezünk a központi konfliktushoz és millió probléma üti fel fejét. Logan rémálmoktól szenved, nincs ereje teljében, meg kell védenie egy nőt, ráadásul fogalma sincs mindez miért történik!
A Farkas rengeteg szarvashibát elkövet. Itt most nem a szokásos röhejes dolgokra gondolok, mint a fizika semmibe vétele, hanem felesleges dolgokra. Egyrészt, túl sok van Jean Grey-ből. Ráadásul teljesen funkciótlan, semmi szerepe nincs, abszolút feleslegesen van a vásznon. Aztán itt vannak a hihetetlen pálforduláson átesett karakterek, nem is beszélve a csattanóról, aminek a hatásvadászaton kívül szintén semmi értelme, csak még logikátlanabbá teszi a filmet. Szintén zavaró a borzasztóan kevés mutáns. Logan egyedül nem képes elvinni egy filmet a hátán, kellenek a társak, itt pedig egy furcsa fejű csajszin és Viperán kívül senki nincs. Ebben sokkal jobban teljesített az előző rész, ott legalább voltak érdekes karakterek. 

Szerencsére azért vannak erényei is a filmnek. Igazán tetszett volna, ha egy vérgőzös mozit kreálnak, bár így is meglepően merész jeleneteket látunk annak ellenére, hogy Amerikában PG-13-as korhatárral fut a Farkas. A tempó korrekt, az akciójelenetek szintén, főleg a vonatos jelenet lett ütős, még ha teljesen hiteltelen is. A legfőbb erény azonban mégis maga Logan és persze Hugh Jackman! Nem lehet nem szeretni ezt a marcona zúzógépet, csak ne érzelgősködne már annyit! A stáblista utána jelenet szintén telitalálat, engem speciel meglepett, de nagyon örültem neki, egyértelműen a film a csúcspontja!


Összességében közel sem lett olyan jó, mint vártam, sőt a nyár egyik nagy csalódása nálam a Farkas. Összeszedetlen, gyakran logikátlan és felesleges jelenetekkel operál, ráadásul a látvány sem épp 2013-as szintű. Egyszeri kikapcsolódásnak megteszi és a képregényfilmek követőinek illik látni, de most már inkább jöjjön a következő X-Men film!


Összegzés:

Színészek: 10/6
Zene: 10/6
Kategórián belül: 10/6

Végítélet: 60%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése