A nagy Gatsby
Baz Luhrmann az a rendező, aki
úgy tudja használni a giccset, ahogy senki más! Szórakoztatóvá, stílusossá,
egyedivé varázsolja, olyan elemet kreál belőle, ami cseppet sem mesterkélt, sőt
erénnyé kovácsolja, pedig a giccs a legtöbb filmet ömlengőssé és fárasztóvá teszi.
Itt erről szó nincs, ez a film az amerikai álom, a maga minden csillogásával és
sötétségével.
Jay Gatsby titokzatos figura.
Senki nem tudja mit csinált, mikor és hol, de tény, hogy elképesztő vagyona van
és minden héten pazar estélyeket tart. Szomszédja a feltörekvő bróker, Nick,
aki meghívást kap az egyik partyra, hogy aztán az esemény fenekestül
felforgassa az életét. Gatsby kér tőle egy szívességet!
A cselekményt végig Nick
narrálja, az ő monológjain keresztül ismerjük meg ennek a világnak a mibenlétét.
Az első világháború után, de a gazdasági válság előtt járunk és egy olyan szűk
körbe nyerünk betekintést Nickkel együtt, ami a beteljesült amerikai álom. A
filmből ömlik a giccs, a sznobizmus, a fennköltség, ennek pedig maga a
címszereplő a manifesztuma. A történetvezetés kiváló, ahogy a kezdeti
titokzatosság helyét átveszi az ismerkedés, a kaland, a beteljesülés, hogy
aztán kikössünk a naiv szerelem által kovácsolt sekélyesség és képmutatás
partján. Gatsby karaktere sokszínű, tudjuk, hogy nem szent, tudjuk, hogy miket
tett a siker érdekében, mégis a legnagyobb hibája egy egyszerű emberi
tulajdonság: egy elveszett álom kergetése. A főszereplő mégis Nick, aki két tűz
közé kerül, az ő vállára nehezedik a tudás, a titkok őrzése, a döntés vagy épp
a csendben maradás.
A majd két és fél órás játékidő nem
dübörög végig, de képtelen voltam máshova figyelni, lekötött, érdekes volt és
még szórakoztatott is, pedig nem vagyok a cukormázzal bevont szerelmi
történetek nagy kedvelője. Persze nagy túlzás volna azt állítani, hogy Gatsby
története csak ennyiből áll, ennél jóval mélyebb bugyrokba is eljutunk.
Konkrétan az Amerikai Pszicho óta nem láttam ennyire zseniálisan ábrázolva a
„felső tízezret”, ahogy a gazdagság és a fényűzés mélyén megbúvó magányba,
kilátástalanságba és önzésbe bepillantást nyerünk, az valami egészen sajátos
hangulattal ruházza fel az egyébként is borzasztóan atmoszferikus mozit.
Leonardo DiCaprio elképesztő!
Megint megmutatta, hogy egy színészisten és képtelen hibázni, emelem kalapom,
immáron sokadszorra! Tobey Maguire néhány jó pillanattól eltekintve továbbra is
csak egy középszerű, bárgyú alakítással tudott előrukkolni. Carey Mulligan
remek, mint mindig, Joel Edgerton pedig lubickol a szerepében.
Kellemeset csalódtam A nagy
Gatsby-ben. Bazz Luhrmann egy cukormázba csomagolt életstílusnak mutatta meg az
árnyoldalait, úgy, hogy közben van művében valami emberi és szívfacsaróan
őszinte. A hangulat kiváló, a látvány annyira mű, hogy nem lehet rá haragudni
az összkép pedig nagyon is a hatása alá tud vonni.
„Jay! Ezek rongy emberek! Többet
érsz, mint az egész banda együttvéve!”
Összegzés:
Színészek: 10/8
Zene: 10/7
Kategórián belül: 10/7,5
Végítélet: 74%
Ez a film 127%-os. Na de mindegy, legyen úgy pontozva ahogy akarod. A lényeg, hogy DiCaprio megint atommozit adott nekünk!
VálaszTörlés