Filmfreak blog

Rumnapló
(The Rum Diary)

Bevallom őszintén nem olvastam egy művét sem a gonzó újságírás feltalálójának, Hunter S. Thompsonnak. Ha valaki meghallja a nevét, akkor pedig valószínű a Félelem és reszketés Las Vegasban ugrik be róla. Az igazat megvallva valami hasonlóra számítottam, csak drogok helyett alkohollal a központban. Kicsit mást kaptam, ami nem feltétlenül baj, de előnyére semmiképp sem vált az összképnek.

Puerto Rico 1960. Paul Kemp munkát keres és kap is a helyi újságnál, mely igencsak lejtőn van. Amolyan alibi munka ez, horoszkópírással és egyéb jellegtelen dolgokkal. Napjait a féktelen alkoholfogyasztással igyekszik feldobni, ám megismerkedik a kőgazdag Sandersonnal, aki furcsa üzletet ajánl neki.

Történetünk nem rossz, csak túl sok mindenről akar szólni. Némi betekintést nyerünk a helyi szervek lázongásába, ezen kívül kapunk egy szép görbe tükröt a kapzsiságról és a nyugati elnyomásról, ezt meghintjük egy csipetnyi romantikus szállal és nyakon öntjük egy emberes adagnyi alkohollal. Namármost a romantikus szál, úgy ahogy van teljesen felesleges és semmitmondó. Valamilyen szinten megköveteli a cselekmény, mégis teljesen súlytalan és csak elvonja a figyelmet a lényegről. Persze egy olyan szép nőnek nehéz ellenállni, mint Amber Heard, de a Félelem és Reszketés alatt is megvoltunk a szebbik nem nélkül.

Apropó Félelem és Reszketés! Aki egy hasonló habitusú beteg, ámde tartalmas filmre számít súlyosan csalódni fog. Az alkohol szerepe gyakran annyi a filmben, hogy Kemp kezében ott a rumosüveg és ennyi. Hiba! Egyetlen jelenetet tartalmaz a film, ami igazán visszahozza a Las Vegasi kaland bizarr ám magával ragadó atmoszféráját és valamiféle hiteles képet ad a gonzó újságírás lényegéről. Nem lövöm le a poént, aki látta bizonyosan emlékszik rá. Egy kicsit merészebb, bevállalósabb rendezővel (mint anno Terry Gilliam volt) egy jóval alkoholmámorosabb, gonzósabb művet lehetett volna összehozni. Félreértés ne essék, nem egy rossz filmről beszélünk, egyszerűen a mértékkel van gond. Túl sok a józan pillanat. Kemp karaktere szimpatikus, kicsit visszafogottabb a kelleténél, de az erőtlensége ellenére is kifejezetten szerethető. A milliomos Sanderson testesíti meg a tapló, arrogáns és önző újgazdagokról szóló sztereotípiákat. A legszórakoztatóbb karakter azonban az emberi roncs, Moberg. Már a puszta megjelenése is jóval szórakoztatóbbá teszi a filmet.
A Rumnapló leginkább egy dráma és egy vígjáték elegye. Egyik tényezőből sincs sok, mégis ehhez a két műfajhoz áll a legközelebb. Néhány kacagtató poént azért sikerült elsütni, de valami hiányzik ahhoz, hogy ténylegesen működjön a film. A Puerto Ricoi helyszín pazar, egy élmény végigcaplatni a szereplőkkel a legzüllöttebb gettón keresztül egészen a fényűző villákig. A befejezés viszont pocsék. Az addig nemes célért küzdő Kemp gondol egyet és ennyi. Nehogymár holmi ötsoros felirattal elintézzük az egészet…

Johnny Deppet szeretjük az efféle szerepekben, most sincs ez másképp, jó volt látni végre egy kicsit a régi fényében tündökölni. Michael Rispoli ezúttal a kissé túlsúlyos partner, de Giovanni Ribisi játéka volt a legjobb az iszákos firkászként. Aaron Eckhart is kiváló, a női fronton pedig Amber Heard illegeti magát.

Több volt a Rumnaplóban, mint amennyit kiadott magából (ha-ha). Sokat markol, de keveset fog. Lehetett volna egy kicsivel rövidebb, jobban koncentrálhatott volna az újságíró sztorijára és a görbe éjszakákba hajló munkanapokra. Néhol azért tisztességesen fellángol és el tud kapni a hangulata, de keveset nyújt ahhoz, hogy maradandó élményt nyújtson. Mindent összevetve mégis tetszett a film, mert szól valamiről és közben még szórakoztató is tud lenni. Mellesleg meghozta a kedvem egy alkoholmámoros éjszakához. Az pedig már önmagában is siker.

Összegzés:

Színészek: 10/8
Zene: 10/6,5
Kategórián belül: 10/7

Végítélet: 68%