Szerelmet a feketepiacról
Ulrich Seidltől csak a
Kánikulához volt szerencsém, de abból tökéletesen átjött, hogy az osztrák
rendező rég elvesztette az emberiségbe vetett hitét. A Paradicsom trilógia első
része ezt csak tetézi és az egyik legszebb dolgot rombolja porig: a szerelmet.
Az ötvenes éveiben járó Teresa
Kenyába megy nyaralni, hogy egy kicsit kikapcsolódjon. Egy barátnője
unszolására elkezdi felfedezni a helyi férfiak által nyújtott testi örömöket.
Teresa azonban azt akarja, hogy szeressék.
Nézzük először a felszínt. Seidl
műve nem egyszerű menet, olykor vontatottá és unalmassá válhat és a cselekmény
is kissé egysíkú. Néhány jelenet azonban igen felkavaró lehet, ugyanis
kendőzetlen naturalizmussal látjuk a testiséget. Gondolok itt arra, hogy
rengeteg fekete péniszt, lógó mellet és megereszkedett segget fogunk látni, ami
nem éppen a legszebb látvány, de a film ezzel az őszinteséggel éri el a teljes
hatást.
A külcsín után nézzük a
tartalmat, amit Seidl mesteri szinten űz. Ha valaki nem látja a mondandót, a
metaforákat a műben, biztosan utálni fogja, pedig itt szó nincs álművész
okoskodásról. Egy szerelmi történetet kapunk a maga groteszk módján, amiben
minden benne van, amiért az embernek el tud menni a kedve a párkapcsolatoktól.
A hazugságok, a kihasználtság, megcsalás és így tovább. Ezen kívül a rassz
kérdése is végtelenül érdekes. A helyiek csak pénz automatáknak látják a
turistákat, akiknek imponálnak, lefekszenek velük, aztán kifacsarják őket. A másik
oldalon pedig csak állatokként tekintenek az afrikaiakra, akik ostobák,
nevetségesek, de egzotikusságuk miatt érdemes „kipróbálni” őket. A hatalmas
különbséget zseniálisan szemlélteti a kettéosztott homokpad, aminek egyik felén
a turisták napoznak, a másikon pedig az árusok akarnak szirszarokat rásózni a
gyanútlanokra. Az utolsó harmadra aztán az érzelmek után kutató Teresa is
áldozattá válik, és már nem érdekli semmi, csak a testi szükségletek.
Minimalista, de végtelenül lehangoló és drámai befejezés.
Színészei fronton Margarete
Tieselt kell kiemelnem, aki lassan a hatvanhoz közeledik, de szó se róla
mindent bevállalt. A többiekre sem lehet panasz, leginkább az autentikusság
látszik a játékukon.
A Szerelmet a feketepiacról
piszok erős alkotás, ami egyáltalán nem nézőbarát, de kőkeményen az arcunkba
csapja a szörnyű valóságot. És, hogy mi a valóság? Az, hogy az ember a
gépiesedés mellett elállatiasodik, és csak az alapszükségletek kielégítésére
vágyik. Az érzelmek pedig szépen lassan felőrlődnek, mert azok csak fájdalmat
okoznak. Drasztikus? Az. Pesszimista? Persze. Tükrözi a valóságot? Azt hiszem,
erre mindenki tudja a választ!
Összegzés:
Színészek: 10/8
Zene: 10/6,5
Kategórián belül: 10/8
Végítélet: 72%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése