2015. április 20., hétfő

Trónok harca 5. évad 4. rész



 Trónok Harca 5. évad


Úgy látszik az egy gyengébb, egy erősebb rész tendenciát követi az évad, ugyanis a negyedik epizód is egész király lett.

Jamie-ék útra kelnek, de amint kikötnek már vigyázniuk is kell, ugyanis ellenséges területen kószálnak. Cersei új embert nevez ki a tanácsba és az utcákon egyre nagyobb teret hódít az új vallás, ami természetesen agressziót szül. Jont megkísérti a Vörös papnő, de Havas barátunk nem adja könnyen magát, mivel nem tud semmit. Oberyn szeretője meg akarja bosszulni a vipera halálát és háborúra készül. A hárpiák összecsapnak a makulátlanokkal, aminek nem lesz jó vége.

Nagyon kíváncsi vagyok mi kerekedik ki a Jamie szálból, vannak ott bonyodalmak nem is kevés. A falon is egyre érdekesebb dolgok történnek, de Deres is megér egy misét. Egyedül az utolsó harc fura, hiszen a makulátlanok elvileg brutális katonák, minimum egy 300-ban látott spártai akciót várnék tőlük, ehelyett úgy hullanak mint a legyek. Ez lenne a legyőzhetetlen sereg? Ettől függetlenül jó volt és várjuk a folytatást. Persze Daenerys úgyis hülyén dönt majd. 10/8

4 megjegyzés:

  1. Nem bírod ki, hogy ne csúsztass be egy kis Daenerys-oltást minden posztba :D
    Nemtom, nézzem-e ezt az évadot, mondjuk nekem eddig az egész sorozatban nem volt 6/10-nél magasabb rész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert felbasz az a kis tiniribanc :P
      Ha eddig nem tetszett ezután sem fog szerintem, de a te igényeidnek alapból nem lehet megfelelni :D

      Törlés
  2. Annyira nincsen semmi jó sorozat, hogy már kínomban újráztam a Rescue Me-t és most nézem harmadszorra a Törtetőket :D
    Vikingek új évada is szar amúgy, pedig az első 2-t imádtam. Még az iZombie-t akarom bepróbálni most.
    Ezt meg majd akkor nézem, ha már történni is fog benne valami, mert az első 4 évad csak a felvezetés felvezetésének a felvezetése volt, ami sehonnan nem tartott sehová, csak annyifelé húzott, ahány ezer szál volt, tök céltalanul és minden szálra jutott 2 perc részenként. Aztán random meghalt valaki, kurva izgalmas :D Nem tudom elhinni, hogy ennek a gagyi sztorinak köze van George R.R. Martinhoz, úgy látszik teljesen kiégett öregkorára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Better Call Saul, Shameless, House of cards, Fargo, Utopia amikről jókat hallottam, de hamarosan jön a True Detective is.
      A GoT meg időt húz elég gyakran, de én akkor is bírom, valahogy nézeti magát, meg a hangulata qrva jó. Bár én alapból nem vagyok egy sorozatos emberke.

      Törlés