2015. április 9., csütörtök

A hangok kritika



A hangok


Ryan Reynolds színészi karrierje során mindenféle szerepben megfordult. A zseniálistól kezdve (Élve eltemetve) a középszerűn át (Zöld lámpás) a borzalmasig (Penge: Szentháromság). Kedvelhető, esetlen, skizofrén sorozatgyilkost viszont még nem keltett életre, most azonban ezt is kipipálhatja.


Jerry egy kisvárosban él, gyárban dolgozik és magányos. Egyetlen társasága a kutyája és a macskája, akik rendszeresen beszélnek hozzá. Ezt pedig szó szerint kell venni, ugyanis Jerry skizofrén. A kutya „énje” próbálja a jó úton terelgetni, míg a macska a bűnös élvezetet keresi. Egy nap hősünknek végre összejön a nagy randi egy kolléganőjével, ám az eset gyilkosságba torkollik és Jerry kezdi elveszteni a kontrollt az élete felett.


A hangok borzasztó változatos film, ami kezdetben az előnyére válik. Szórakoztat, helyenként vicces és tartalmas. Kíváncsian várjuk mi lesz Jerry következő lépése, elvégre teljesen kiszámíthatatlan, ráadásul a nézőt is érik meglepetések a cselekménynek ebben a szakaszában. Kifejezetten durva például, amikor a főhős először tapasztalja meg a gyógyszerek hatására a valóságot, kiszakadva az addigi nyugodt, saját maga által kreált álomvilágból. Olykor a múltba is visszatekintünk, hiszen valami oka csak van Jerry betegségének. A ludas szokás szerint a család, az agresszív apa, a szintén skizofrén anya és az ebből adódóan magányos és különc gyermek. A hangok stílusát roppant nehéz definiálni. Ha mozgóképes formában létezne a groteszk, mint stílus, akkor egyértelműen az lenne ésszerű, így azonban egy furcsa thriller, dráma, vígjáték hibridet tisztelhetünk benne. Furcsa, mert bár elég nagy hangsúlyt kap minden kis mellékszál, mégis olyan érzésem volt, hogy Marjane Satrapi rendezőnő nem tudta megtalálni az egyensúlyt. Ez leginkább a film végénél ütközik ki, ami kifejezetten nyomasztó, drámai és kissé szívszorító is. Az ezt követő epilógusban azonban jön egy kínosan vicces zenés, táncos betét, ami tönkrevágja az amúgy hatásos zárást.


Színészi téren szerencsére jól állunk, Reynolds egyszerre bájos és félelmetes, de női fronton a gyönyörű Gemma Arterton, Anna Kendrick duó is szuper.


Ha megkérdeznék tőlem kinek ajánlom A hangokat, biztos jó sokáig merednék magam elé és a fejemben levő hangokkal beszélgetnék. Mindenki óvatosan közelítsen felé, mert a film is olyan, mint a főhőse. Kedves, szerethető, mégis sötét, romlott és erőszakos. Ez biztos sokaknak túl nagy ellentmondás, pedig igenis kivitelezhető, de nem egyszerű menet. A különlegessége, fanyar humora és a sokszínűsége mégis megmenti, még ha nem is a legösszetettebb egyveleget kapjuk. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a kritikát vagy kérdezze meg a legközelebbi filmkedvelő ismerősét.

Összegzés:

Színészek: 10/7
Zene: 10/6
Kategórián belül: 10/6,5

Végítélet: 65%

4 megjegyzés:

  1. Azoknak akiknek a Horns vagy pl the Brass Teapot bejott

    VálaszTörlés
  2. Nekem is....de a stilus hasonlo - ezzel a kevert mufaj egyveleggel - de igen a Horns osszeszedetebb volt

    VálaszTörlés
  3. http://jerrycomovie.blogspot.hu/2015/05/a-hangok-voices-2014.html

    VálaszTörlés