2015. március 8., vasárnap

Elit halálosztók kritika



Elit halálosztók


Ezzel a magyar címmel valami zs-kategóriás akciófilmre asszociálhat az ember, amiből ez utóbbi stimmel is, csak a kategória nem. Mert bizony Brazíliában nem szórakoznak, ezt már az Isten városa óta tudjuk. 


A rendőröket mindenki utálja. A közvélemény a túlkapások miatt, a gazdagok a pletykák miatt. Még a törvény őrei is utálják egymást. A korrupt a becsületest, a becsületes a korruptot. A történet azonban nem egy átlagos rendőri munkát mutat be, hanem Rio elit kommandós osztagának mindennapjait, akik a mindenhova befészkelődő drogpiacot igyekszenek visszaszorítani. André és Neto, a két gyermekkori barát pedig megunják a tehetetlenséget és az elit egységbe akarnak kerülni.


Az Elit halálosztók főszereplője azonban nem az imént említett két srác, hanem az osztag vezetője, Nascimento. Az ő narratívája mutatja be az ottani világot, ami kissé szájbarágósnak hangzik, de így legalább mindenki érteni fogja mitől is annyira kemény ez a csapat. A cselekmény első fele lassabban építkezik, és noha nem unalmas, érezhetően csak előkészületeit látjuk egy valami sokkal nagyobb volumenű dolognak. Megismerjük Andrét, aki racionális, visszafogott és becsületes, valamint Netot, aki kőkemény, vérszomjas és elhivatott. Betekintést nyerünk a korrupt zsaruk és a drogdílerek közös játszmáiba, a gyilkosságok eltussolásába, a jó és a rossz harcába, ahol a két fél közt elenyésző a különbség. Természetesen nem ússzuk meg a családi szálat sem, de ez sok vizet nem zavar és kellően indokolt. 

Aztán elérkezünk a film második feléhez és megváltozik minden. Egészen addig egy amolyan dokumentumfilm-jellegű alkotást láttunk, ami rávilágít néhány dologra, de valahogy még sincs kerete. Szerencsére azonban kaptunk egy egész korrekt kis sztorit, ami szépen közrefogja a cselekményt. A tempó felpörög és az addig sem épp visszafogott kép még nyersebb és keményebb formát ölt. Kíméletlen világ van odakinn, ami ellen csak hasonló eszközökkel lehet védekezni. Az elit osztag pedig nem kezesbárányokból áll. Kegyetlen módszerekkel érik el céljaikat és nem kímélnek senkit. A lényeg azonban a hatékonyság, s nem hiába rettegnek tőlük még a legkeményebb dílerek is. A zárás nem hazudtolja meg önmagát és sallangmentesen és őszintén a képünkbe tol még egy kellemes durvulást.


Az Elit halálosztók nem egyszerű matiné, viszont nagyon ajánlatos megnézni. A történetvezetés korrekt, az akciók brutálisak, a hangulat pedig szenzációs. Az ereje egyértelműen a környezetben és a nyers kivitelezésében rejlik, a zsáneren belül pedig nagyon kevesen tudják megszorongatni. Konkrétan csak az Utolsó műszak jut eszembe. Aki bírja a zsarufilmeket, annak kötelező, de mindenki másnak is erősen ajánlott. 

Összegzés:

Színészek: 10/7
Zene: 10/7,5
Kategórián belül: 10/8,5

Végítélet: 79%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése